Juhász László: energetikai szempontból Nagymaros rendkívül hiányzik a rendszerből
Az idei év hátralévő hétköznapjait a háztartásokban többek között az energiafogyasztás egyensúlya határozza meg. Erre pedig a legkülönbözőbb alternatívákat igyekszünk kidolgozni, még fel nem mérhető hatékonysággal. Ezek egyikét ismerteti Juhász László energetikai vállalkozó a Klikk TV Mélyvíz című adásában.
A váratlanul felbukkant kihívás, ami takarékosságra ösztönzi az állampolgárokat, többek között a napelemek iránti érdeklődést is felerősítette. „Nagyságrendekkel többek fordulnak ennek a megoldásnak az irányába, mint eddig” – erősítette meg Juhász László.
A tendencia azt mutatja, hogy az emberek felismerték, érdemes s jövőjük érdekében befektetni. „A rezsicsökkentés előtt jól kiszámítható volt a piaci árak mozgása, ez a hullám el lett simítva 2014-től. Most viszont radikálisan megváltoztak a piaci árak, ami a vállalkozások számára nagyságrendekkel, milliókkal brutálisabb kiadást jelent, mint ezelőtt.”
„Az okok még régebbről is vizsgálhatóak, gondoljunk csak vissza Nagymarosra, aminek kapcsán az akkori környezetvédők nagyon rövidlátók voltak. Energetikai szempontból Nagymaros rendkívül hiányzik a rendszerből.”
Az viszont örvendetes gyakorlat, hogy „az emberek megszerzik az új tudást és ez bíztató a megoldások jövőjét illetően, kezdenek felkészülni az alternatív energetikai lehetőségekre. Mindebben van egyfajta ösztönösség is, amivel a saját otthonukat védik, még ha új kihívások mentén is.”