Karácsonykor ismét mozikban a jövőre 50 éves klasszikus magyar rajzfilm

HírKlikk 2024. december 18. 11:15 2024. dec. 18. 11:15

December 26-ától újra látható lesz a magyarországi mozikban a Hugó, a víziló című rajzfilm, amely jövőre lesz 50 éves – tájékoztatta az MTI-t a filmet bemutató Pannónia Entertainment.

A magyar-amerikai koprodukcióban készült rajzfilmet 1975 karácsonyán mutatták be Magyarországon. A 4k-ban felújított kópia most szintén karácsonykor, a Nemzeti Filmintézet (NFI) és a Pannónia Entertainment forgalmazásában kerül a kiválasztott mozikba – tudatta a cég.

Bár a filmet hivatalosan William Feigenbaum jegyzi, az animációt Gémes József rendezte – hívták fel a figyelmet a forgalmazók. Feigenbaum a forgatókönyvet Thomas Baummal közösen írta, együttműködve Szalóky József szinkrondramaturggal. A film zenéje Robert Larimer, Bert Keyes és Pethő Zsolt együttműködésével született.

A hangeffektek felvételeiben pedig Frank Welker is közreműködött, akit az amerikai szinkronszakma egyik legnagyobb alakjának tartanak.

A rajzfilmben számos híres színész és énekes hallható Márkus Éva szinkronrendezésében. A mesélő Bessenyei Ferenc, a főszereplők Márkus László és Major Tamás, de megszólal a filmben Bujtor István, Zenthe Ferenc és Gálvölgyi János is.

A musicalbetéteket pedig a hazai popzene olyan legendái éneklik, mint Kovács Kati, Kútvölgyi Erzsébet és Máté Péter – olvasható a közleményben.

A film főszereplője Hugó, a vízilóbébi. A Kolibri sziget kikötőjét elárasztják a cápák, és hogy megszabaduljanak tőlük, Magin szultán egy csillagkép hatására a szárazföldről vízilovakat hozat, amelyek végezni tudnak a tengeri fenevadakkal. A terv sikerül és ugyan a kikötőt felszabadító víziló-csapatot előbb ünneplik az emberek, a jószágok hamar terhessé válnak a sziget népének. A feldühödött gazdák az állatok ellen fordulnak, élükön a gonosz Aban kánnal. A kegyetlen támadást csak Hugó éli túl, akit a helybéli gyerekek vesznek pártfogásukba – áll az ismertetőben.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom