Kiss Róbert Richard: kellenek a felhőkarcolók, az üzleti negyed, csak nem mindegy, hogy hol

KlikkTV 2023. december 20. 12:00

Kevés jobb, szebb, élhetőbb város van Európában, vagy akár a világon, mint Magyarország fővárosa, látni, hogy milyen az épített örökségünk, a Dunapart, a Halászbástya, a Vár, a Hősök tere, látni azt, hogy milyen izgalmas gasztronómiai kavalkád van, milyen érdekes programok vannak itt – sorolta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Kiss Róbert Richard, turisztikai szakújságíró Budapest érdemeit arra válaszul, hogy miért szeretnek ide jönni a külföldiek.

A szakember, aki 193 ENSZ-tagállamot nézve, 178-ban járt, hozzátette, Budapest biztonságos, este 11-kor is haza lehet menni egy koncertről, kicsi a valószínűsége, hogy szervezetten bántanak valakit is, persze zsebtolvajlás van, és vannak olyan részek, ahova nem kell menni, de ha a világ jelentős részét nézzük, akkor ez jó. „És ár-érték arányos, mert ami nekünk drágának tűnik, azt az ide érkező turista gond nélkül kifizeti.”

Maxi-Dubajról elmondta, egy város lüktetése mindig változik. „Vannak dolgok, amihez nem nyúlunk, a Hősök tere előtt nem lesz kukoricás, de az, hogy a Dunára néző házak ablakait nem lehet kicserélni, ezt értelmezhetetlennek tartom, ez árt a fejlődésnek.”

Budapesten nincs egy üzleti negyed, felhőkarcolók, modern rész, ez a fejlődés gátja, és az idegenforgalomnak is jót tenne, mert látják, hogy egy dinamikus, fantasztikusan növekvő város – fogalmazott. „Már nem egy Mol-toronynak kellene lenni, de az, hogy hol legyen, arra csak akkor tudok válaszolni, ha minden részletet ismerek, mert az másik kérdés, hogy alkalmas-e az adott terület erre.”

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom