Komjáthi: '18-ban majdnem felhagytam a politizálással

KlikkTV 2021. szeptember 18. 17:50

Komjáthi Imre, a mozgalmak embere, a szakszervezetek motorja 2018-ban, amikor nem fogott össze a teljes ellenzék, fel akart hagyni a politizálással, "majd láttam, hogy felpattan egy szikra, hogy az ellenzék valóban egységesen tud fellépni a Fidesz ellen. Ennek a következő lépése az lesz, hogy a kormánypárt ellen egy miniszterelnök-jelölt, aki reményeim szerint Karácsony Gergely lesz, és a 106 körzet jelöltjei fognak szemben állni" - mondta az MSZP elnökhelyettese.

Elmondása szerint az előválasztás nehezebb lesz, mint maga a választás, hiszen ellenfele a már kétszer egyéniben nyert Szabó Szabolcs lesz, de volt már olyan, hogy helyben fontos ügyben "hívásomra közösen álltunk ki Szabolccsal".