Komjáthi Imre: megpróbáltam „komoly, kockás inges politikus” lenni, de követelték rajtam a piros pólót

KlikkTV 2021. augusztus 3. 15:31

„Annyira balra kellene tolni a pártot, hogy a helyére kerüljön, tehát igazi, a nevéhez méltó szocialista párt legyen, ami a munkásokat, a melósokat, a bérből és fizetésből élőket képviselje” – vélekedett a Magyar Szocialista Párt helyzetéről a Klikk TV Tíz című műsorában az MSZP elnökhelyettese, aki szerint azért volt és van rá szüksége a pártnak, mert ért a munkások nyelvén.

Komjáthi elárulta, hogy volt idő, amikor megpróbált „kockás inges, rendes politikus” lenni, de az emberek követelték vissza a piros pólóját. A politikus arról is beszámolt, hogy nem csak imidzséhez tartozik hozzá a piros póló, de praktikus is, mert a kitelepüléseken távolról észreveszik és így több aláírást tudnak gyűjteni.

„Azért beszélek úgy mint a dolgozók, mert közülük jöttem. Én egészen 2018-ig, aktívan három műszakban dolgoztam” – tette hozzá Komjáthi Imre.