Korózs Lajos: a baloldali szavazó nem veszett el, csak nem talált pártot
A nyugdíjak értéke drasztikusan leszakad a foglalkoztatottak béréhez képest, jóllehet a kormány korábban azt ígérte, hogy megőrzik a nyugdíjak vásárlóértékét. 14 éve, amikor Orbánék hatalomra kerültek, az átlagnyugdíj a nettó átlagkereset 70 százalékát érte, ma alig haladja meg az 50 százalékot – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Korózs Lajos, a Magyar Szocialista Párt alelnöke.
A KSH adatai alapján azoknak a nyugdíjasoknak a kétharmada, akinek nincs más jövedelme, kizárólag az öregségi nyugdíja, az átlag életszínvonal alatt él. Korózs szerint ez azt jelenti, hogy 10-ből négy nyugdíjas a nyomor szintjén vegetál. Közben megkezdődtek a bértárgyalások, újabb minimálbér-emelés várható, és 10 százalék fölötti nettó bér emelkedés esetén háromszor nagyobb lesz az aktívak bérnövekedése, mint a nyugdíjaké, miközben az árak a bérekhez igazodnak.
A társadalom igen nagy része csúszik lefelé, de az elégedetlenség mégsem fogalmazódik meg, mert a kormány arra rendezkedett be, hogy a végtelenségig tudja manipulálni a szavazókat. A szocialista politikus szerint a baloldali szavazók nem vesztek el, csak „feloldódtak” az ellenzék táborában, és nem volt számukra olyan párt, amelyre a voksukat adhatták volna.