Martin József Péter: maga a kormány szegi meg a szuverenitást napi szinten

KlikkTV 2024. október 5. 14:00

A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója biztos benne, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalt az Európai Bíróság előbb-utóbb törvénytelennek fogja ítélni, és ki kell majd iktatni. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Martin József Péter hozzátette, maga a kormány szegi meg a szuverenitást napi szinten, mert részben kiárusítja az országot Kínának és Oroszországnak, és ezzel elárulja a magyar nemzeti érdekeket, részben azzal, hogy felszámolta a jogállamot.

Martin József Péter emlékeztetett, három szervezet ellen folyik vizsgálat. „Mi voltunk az elsők, a második volt az Átlátszó, a harmadik egy civil szervezet a Göd-ÉRT Egyesület, ellenük pár hete indítottak vizsgálatot.”

Egy abszurd hivatalról beszélünk, valahol Orwell és Kaffka munkái közé sorolná Martin József Péter. Mint mondta, ez egy óriási pénznyelő, miközben a Transparency azért dolgozik, hogy Magyarország egy tisztább ország legyen. „Mi azt tudjuk elérni, hogy nyilvánosságra hozzuk az ügyleteket, és e tekintetben sokat elértünk. Az ilyen autokrata-hibrid rendszerben, mint Magyarország, sok mindent felszínre lehet hozni, de kevés dolog változik, miutánt az intézményeket a kormány foglyul ejtette és alapvetően hatalompolitikai érdekeket szolgálnak, nem közérdeket.”

A szakember a műsorban arról is beszél, hogy egy korrupciós ügyet terelt eddig jó irányba a kormány, ez pedig a hálapénz. „Mi évek óta mondtuk, hogy büntetőjogi tényállássá kell tenni a hálapénzt.”

Magyarország az unió legkorruptabb tagja, már második éve a Korrupció Érzékelési Indexükön is az utolsó helyen áll. „Az unió más országaiban, a régióban is van súlyos korrupció, de ennyire központosított formában, ennyire felülről vezérelt formája a korrupciónak sehol máshol nem alakult ki.” 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom