Molnár Zsolt: a magyar emberek is vesztesei az ország elszigetelődésének

KlikkTV 2024. január 28. 10:00

Lesz rendkívüli parlamenti ülés, de nem egy ellenzéki párt kezdeményezésére hívják össze, mert ez nekik presztízskérdés, úgy akarják és akkor, ahogy ők szeretnék – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója arról, hogy hirtelen a kormány mégis egyetért a svédek NATO-csatlakozásával, miután már a törökök is ratifikálták, pedig a magyar kormányfő korábban megígérte, hogy nem mi leszünk az utolsó aláírók. Molnár Zsolt arra is rámutatott, hogy teljesen felesleges az időhúzás, és érthetetlen, hogy miért gyűjtjük be a sok negatív kritikát Magyarországról, ami nem csak a magyar kormányon csattan, hanem a magyar emberekre is valahol visszahat az az elszigetelődés, amiben a magyar politika van.

A presztízsveszteség külföldön már megvan, mert ehhez hozzá kell tenni, az egyéb ügyeket, az unióval való szkepticizmust, lebegtetését annak, hogy helyünk van-e az Európai Unióban, azt, hogy az orosz-ukrán konfliktusban a túlságosan megengedő álláspontot képvisel az orosz érdekek mentén, a keleti nyitás, és az öbölmenti arab országok befektetésének segítése – sorolta a szocialista politikus. „Ezek együtt okoznak olyan presztízsveszteséget, amelynek ez a svéd kérdés egy állomása, de csak tovább rontotta az ország megítélését.” Az pedig teljesen lehetetlen, hogy a Fidesz-frakció szemebe megy a kormánnyal - tette hozzá, Kövér Lászlónak pedig van olyan tekintélye, hogy ő külön véleményt mondjon.

A műsorban beszél még az MSZP eddigi parlamenti javaslatairól, az aláírásgyűjtésről, ami az együttműködésre buzdít, a választásokról és még a Lánchíddal kapcsolatos ügyről is kifejti véleményét.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom