Róna Péter: a szolidaritás elfelejtésére Orbán volt a válasz

KlikkTV 2022. április 27. 10:58

A közgazdász, jogász, oxfordi tanár Róna Péter fiatalkorában festőművésznek készült, de a történelem a hazájától és a művészettől is hússzú időre messzire sodorta. Most ismét fest, kiállításra készül, de ha kell, közéleti szerepet vállalva is segítené szeretett Magyarországát: néhány hónappal ezelőtt az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje volt. Milyennek látja a magyar társadalmat? Mi hívta életre az Orbán-jelenséget? Mi az ún. baloldal legnagyobb mulasztása? Ezekről is beszélt Bolgár György tíz kérdésére válaszolva a KlikkTV-ben.

Róna számára egyértelmű volt, hogy csak a rendszerváltás után költözik haza. Mára mégis odajutottunk, hogy voltaképpen ismét egypártrendszer formálódik Magyarországon „Ez egy hatalmas és mély csalódás, és ugyanakkor azt kell mondanom, hogy körülbelül értem is, hogy miről van szó.”

A modern politikában két fő irányzat van: a liberális és az illiberális. Az elsőnél az egyén az önmegvalósítás útjára léphet és az állam ehhez biztosít jogokat, míg az utóbbiban az állam felelőssége az állampolgárt és a hazát megvédeni, és ebben a felépítésben nincs szükség azokra a bizonyos jogokra. Az a baj ezzel az úttal, hogy „semmiféle növekedésre, kibontakozásra, fejlődésre nem ad lehetőséget. Tehát hogyha énrólam gondoskodnak, akkor miért keljek fel?”

A magyar közönség továbbra is a ’megvédelek és gondoskodom rólad’ politika fogságában él. Hogy ez meddig fog megmaradni, én azt nem tudom megjósolni, arra viszont felhívom a figyelmet, hogy ennek a politikának a nemzetközi kontextusa erodálódott.”

A magyar ún. baloldal eredendő bűne, amit 30 éven keresztül nem tudott korrigálni, az, hogy az útszélén hagyta a leszakadó rétegeket – véli Róna. „A társadalmi szolidaritás kérdésének negligálása egy neoliberális, proto-kapitalista gazdasági és társadalmi berendezkedés preferálása mellett nagyon komoly gondokat okozott a magyar társadalom számára, amire a válasz Orbán volt. Tehát amit nekik ki kell alakítaniuk, az egy valóban liberális gazdasági- és társadalompolitika és kultúrpolitika.”

Ezt hogyan lehet társítani egy gondoskodó, szolidáris, társadalmilag érzékeny politikával. Ez lenne szerintem a válasz az orbáni kihívásra. Nemcsak az, hogy lemegyünk és elbeszélgetünk a falusiakkal, hanem az, hogy van egy világos képünk arról, hogy mit kezdjünk vele. És nem kell nagyon messze menni. Tehát ha azt mondom, hogy jelenleg a magyar mezőgazdaság hatékonysága a holland mezőgazdaság negyede, akkor értelemszerűen a magyar mezőgazdaság technológiai és szellemi korszerűsítésében óriási gazdasági tartalékok rejlenek, amiből ezt a világot fel lehet virágoztatni, vagy legalábbis sokkal jobb helyzetbe lehetne hozni.”