Szekeres Imre: dönthet úgy egy kormány válsághelyzetben, hogy az ország érdekeit nézi, nem a sajátját

KlikkTV 2024. október 6. 10:00

 

30 évvel ezelőtt olyan szociáldemokrata-liberális kormány jött létre, amilyenre nem volt példa korábban Magyarországon, ráadásul egy rendszerváltás után. Erről fog szólni a „Történelmi kísérlet” című jövő heti konferencia, melyet közösen szervez a Politikatörténeti, a Szociális Demokráciáért és a Táncsics Alapítvány – mondta Szekeres Imre, a Politikatörténeti Alapítvány elnöke, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A konferencián előadást tart Markó Béla, Romsics Ignác, Ónodi-Molnár Dóra, Surányi György és az akkori frakciók nevében Szekeres Imre és Horn Gábor is.

Az előadókat nem aszerint válogatták össze, hogy ki jobboldali, és ki baloldali, hanem hogy ki tud pontos képet adni arról a korszakról, a szervezők szeretnék sok oldalról bemutatni az akkori „kísérletet”, és azt remélik, hogy ez példaértékű lesz. Példát akarnak mutatni arra, hogy mi a felelős kormányzás egy válsághelyzetben, mert Horn Gyula kormánya tudott úgy dönteni, hogy egy ország hosszútávú céljait tartotta szem előtt, nem pedig a saját politikai érdekeit. Az akkori MSZP-SZDSZ kormány egy válsághelyzetből vezette át az országot a gazdasági fellendülés időszakába.

A műsorban szóba került még, hogy miért nem akart a Horn-kormány visszaélni a kétharmados többséggel, valamint a 1998-as választás, amit ugyan megnyert az MSZP, de ellenzékbe került az SZDSZ akkori gyengülése miatt, valamint beszéltek az MSZP, valamint a baloldal jelenlegi helyzetéről is. Szekeres Imre szerint Magyarországon ma is van egy erős 30-35 százalékos szociáldemokrata és 6-8 százalékos liberális szavazó tábor, s ha képesek lesznek pártokon átívelő bázisokat építeni, akkor az választható alternatívát jelent a jobboldali és szélsőjobboldali politikával szemben.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom