Szempontok: Elképzelhetetlen lenne egy Erasmus nélküli felsőoktatás

KlikkTV 2023. szeptember 23. 11:03

Egyedi a Magyarországon kialakult pályaelhagyó tanárok száma? Ki és hogyan tudja megoldani a pedagógushiányt? Mi lesz az Erasmussal? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Vogyerák Anikó az új műsorában a Klikk TV-n, melyben Németh Szilviával, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ ügyvezető igazgatójával és Budai Marcellel, a HÖOK sajtófőnökével beszélgetett.

Amit az elmúlt 10 évben másképp lehetett volna csinálni az a felkészülés arra a folyamatra, hogy nem hagyjuk azt, hogy a pedagógusszakma ennyire elnéptelenedjen - mondta Németh Szilvia a műsorban. A T-Tudok Zrt. ügyvezető igazgatója szerint ezt a folyamatot segíthette volna az is, ha a fiatal pályakezdők bérezését rendezik. A szakértő azt is mondta, a tanárhiány nem magyar sajátosság, hanem uniós szinten probléma: 35 ország van, ahol pedagógushiánnyal küzdenek. 

Jelenleg jövő év júliusáig az Erasmus-ösztöndíj támogatói keretszerződések rendben vannak – erről már Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke beszélt a műsorban. A HÖOK álláspontja szerint a kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalássorozatnak kell, hogy legyen egy végső határideje, ami nem jövő év júliusa. Január-februárig tudnia kell egy hallgatónak azt, hogy tervezhet-e az Erasmussal. 

Budai szerint az Erasmus-ösztöndíjak esetében nem jelentene megoldást, ha azt nem az Európai Unió, hanem a kormány fizetné. „A fő probléma az, hogy nem azt mondta ki az Európai Parlament, hogy nem ad Erasmusra forrást Magyarországnak, hanem azt, hogy a kekva-fenntartású egyetemeket nem tekinti szerződőképes partnernek. Ez egy fokkal erősebb kijelentés” – fogalmazott. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy amíg ez nem oldódik fel a kormány és az EU között, addig a külföldi egyetemek nem fognak szerződőképes partnerként tekinteni a magyarokra, mert presztízsben nem éri meg nekik. 

Úgy látja, szerves részévé vált az Erasmus a felsőoktatásban is, a tudományban pedig a Horizont programmal, hogy „elképzelhetetlen lenne egy Erasmus nélküli felsőoktatás”, ezért is bíznak abban, hogy ezt muszáj lesz akár „bármilyen áron” megoldani, mert hosszútávon beláthatatlan következményei lennének. Mint ahogy elmondása szerint a Horizont programban már most vannak olyan szerződések, ahonnan a magyarok kiszorultak. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom