Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig
Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, így folyamatosan korszerűsödik a járműállomány – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
A segítő szakmában, mint a mentősök, nincsen karácsony és ünnepnap, az emberek mindig számíthatnak az itt dolgozók segítségére, ha baj van – mutatott rá Fülöp Attila, aki megköszönte a mentősök munkáját.
Elmondta, hogy 2010 óta 1167 mentőgépkocsi cseréje valósult meg, de az új járművek önmagukban nem érnek semmit, ha nincs felkészültség és elkötelezett mentősök, akik a legnehezebb napokban is vigyáznak a magyar emberek életére.
Fülöp Attila elmondta, hogy a járműbeszerzés értéke 9 milliárd forint.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője úgy fogalmazott, hogy a most rendszerbe állított mentőautó a legmodernebbek közé tartozik világszinten, technikai megoldások és biztonsági felszereltség pedig egy S-osztályú Mercedes személyautójának szintjén felel meg.
Megerősítette, hogy az új járműbeszerzéssel az OMSZ flottájának átlagéletkora hét évre csökken.
Szólt arról is, hogy a karácsony alatt országszerte tízezer esetet láttak el az OMSZ munkatársai, míg az ügyeletben ennek kétszeresét, 20 ezer beteget fogadtak, és a következő napok is mozgalmasnak ígérkeznek. Szilveszter után is lesz egy többnapos időszak, amikor az alapellátás és a szakrendelések szünetelnek, de a mentők az ünnepi időszakban is készenlétben állnak – jegyezte meg.
Győrfi Pál kiemelte: megerősített szolgálatban szilveszterre, Budapesten és a nagyvárosokban plusz egységek lesznek készenlétben, és mentőirányítás létszámát is megemelik. A legtöbb riasztás este 10 és hajnali 3-4 óra között van, elsősorban Budapest belvárosi területére koncentrálódnak a hívások.
Az OMSZ szóvivője a pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire is felhívta a figyelmet. Az elmúlt években két halálos tűzijáték-baleset történt, amikor az eszközt használták, az indítócső fölé hajoltak, és a rakéta fejen találta őket. Pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént, Pest megyében egy 15 éves fiú kezét roncsolta egy pirotechnikai eszköz.
Győrfi Pál hangsúlyozta: az illegálisan beszerzett és otthon barkácsolt eszközök különösen veszélyesek, ezért inkább a trombita használatára ösztönöznék az embereket.