Tüttő Kata: a Lánchíd ügye nem lehet csatatér

KlikkTV 2020. június 17. 21:38

Nagy port kavart Tüttő Kata főpolgármester-helyettes kijelentése, miszerint hétfőre nem lesz pénz az FKF számláján, ha a kukaholding nem fizeti ki a tízmilliárdos tartozását. Kedd reggelre 4.96 milliárdot teljesített a budapestiek szemétdíját beszedő cég. Tüttő Kata a Klikktv-nek elmondta, hogy a kukaholding védekezése, miszerint a főváros nem állított ki számlát, már olyan helyzet végeredménye, mint a Hamupipőkében „válogassuk ki a hamuból a lencsét, majd abból a mákot, aztán a dolgozóink hajhagymáit számoljuk meg, s csak azután fizetnek.”

A főpolgármester-helyettes asszony egy másik mesebeli hasonlattal is élt: „a mai napig minden reggel meg kell néznünk, hogy hány tyúkot vitt el a róka. Legutoljára, miután megállapodtunk Fürjes Balázs államtitkár úrral arról, hogy a hatmilliárdot megkapjuk a Lánchídra, s nem hagyjuk, hogy ebből az ügyből csatatér legyen, másnap arra ébredtünk, hogy tizenkét milliárdot be kell fizetnünk szolidaritási adóként.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy „abban a jelentésben, ami a Lánchíd felújításáról szól, a kormány elfelejti, hogy arról is szó van, mekkora mértékben roncsolja a tűzijáték az állagát.” Majd hozzátette: „normális esetben nem a Lánchíd felújítása miatt nem kellene megtartani a tűzijátékot, hanem azért, mert a pandémia nem ért még véget, ahogyan Merkely professzor is elmondta.”