Intenzívre került Boris Johnson

HírKlikk 2020. április 6. 21:45 2020. ápr. 6. 21:45

A Sky News arról ír, hogy az intenzív osztályra került Boris Johnson. A brit miniszterelnöknek tíz napja lett pozitív a koronavírustesztje, vasárnap pedig kórházba szállították.

Az 55 éves Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

A 32 éves Symonds, Johnson eljegyzett élettársa is közölte, hogy észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte.

Hozzátette, hogy nem volt szükség szűrővizsgálatra, és az egyheti ágynyugalom után már erősebbnek érzi magát, állapota javul. Johnson 32 éves menyasszonya szerint nyilvánvalóan aggasztó terhesen átesni a Covid-19 betegségen.

Azt javasolták a várandós nőknek, hogy tanulmányozzák és tartsák be az ilyen esetekre kidolgozott legfrissebb útmutatásokat, amelyeket ő nagyon megnyugtatónak talált. A pár közös gyermekének születése a nyár elejére várható.

A Downing Street szerint Boris Johnsont intenzív ápolásba helyezték, miután állapota romlott – írja a portál.