Jakab Péter lehülyézte Orbánt

HírKlikk 2020. június 29. 16:04 2020. jún. 29. 16:04

Soros Györgyről, a Lánchíd felújításáról és a szakszervezetek támogatásáról is kérdezte az ellenzék Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn, az Országgyűlésben, az azonnali kérdések között. Jakab Péter (Jobbik) szerint, Orbán Viktor miniszterelnöknek „Soros-fóbiája" van, évek óta azt hallani ugyanis a kormánytól, hogy Sorosnak veszélyes tervei vannak.

„Nem érzi úgy, hogy ez végtelenül ciki?" – kérdezte Jakab a kormányfőt. Azt is mondta a Jobbik frakcióvezetője: pártja megérkezett középre, „a Jobbik ma pontosan ott van, ahol egy magyar néppártnak lennie kell" ahhoz, hogy minden egyes tisztességes magyart képviselni tudjon.

Ezzel szemben, szerinte Orbán Viktor „a liberális internacionálé alelnökéből keleti diktátorok Nyugat-ellenes barátja" lett, „egyik szélsőségből a másikba".

„Felejtse el a fóbiáit, mert így nem tudjuk megállapítani, hogy a magyarokat nézi hülyének vagy ön az" – fogalmazott Jakab Péter, arra szólítva fel a miniszterelnököt, hogy ne „Sorosról konzultálgasson, hanem kormányozzon végre".

A reagálás előtt Kövér László házelnök figyelmeztette a Jobbik politikusát, hogy vannak határok, amelyeket nem enged átlépni, ezért fontolja meg a szavait, ellenkező esetben elveszi tőle a szót.

„Az Országgyűlésben van, nem egy kocsmában a jobbikos haverjaival" – mondta.

Orbán Viktor válaszában először azt kérdezte a Jobbik frakcióvezetőjétől: „van még odaát valaki?" A felszólalást úgy értékelte: „a Jobbik vezetője esküt tett Soros Györgynek". Azt is mondta, hogy Jakab Péter kiabál, gyalázkodik, rendszeresen valótlant állít és mindezt rendkívül faragatlan beszédmódban teszi. Az ellenzék soraiban korábban olyan nagyszerű emberek foglaltak helyet, mint Apponyi, Bajcsy vagy Nagyatádi.

„Próbáljon felnőni hozzájuk!" – tette hozzá.

Jakab Péter úgy reagált: „milyen sértődősek ma a tolvajok". Erre Kövér László elvette tőle a szót, megjegyezve, tudja, hogy provokált a frakcióvezető, de „ez a dolgok rendje".

Forrás: MTI/Hírklikk