Pürrhoszunk publicistái
Ha hinni lehet a kormánypárti média hangadóinak, (és ugye miért is ne lehetne nekik hinni?!), akkor a Fidesz végre-valahára kiszabadult a – bájos publicisztikai fordulattal – néppárti latrinából, rácsapta a budiajtót a gerinctelen csúszómászókra (volnának gerinces csúszómászók is?), szívhatja a friss levegőt. Továbbá visszanyerte a mozgás szabadságát az európai politikában. A Néppárt meggyengült, az – eleve erős – Fidesz megerősödött. Vagyis súlyosan tévednek, akik azt képzelik, hogy Orbán éppenséggel a fogát szívja, (stílszerű focista nyelven) taccsra került az európai politikában, s a legerősebb frakcióból csakis gyöngébbe ülhet át. Amint e mérvadó tollforgatók sietve kiokítanak: erről szó sincs. Hogy a vezér – ahogyan mindig és persze most is – megint győzelmet aratott, azt nem is kell bizonygatni, neki ez szokása. Ha az ember előrehaladott koránál fogva már sok győzelmet győzelemre halmozó hazai és külvilági vezér kudarcmagyarázatait olvasta, akkor nem is várhatott mást publicistáitól.
De azért bujkál bennem a kisördög, hogy ha ekkora a felszabadulás, mi a fenének kellett erre ilyen sokáig várni? S nemrég a lefokozott és elnémított politikusának miért kellett még kétszer is (ám hiába) bocsánatot kérnie attól a – természetesen: „nyomorult” – Weber néppárti frakcióvezetőtől, s ekként csak meghosszabbítani a latrinalétet? De egy nagy győzelem láttán, az sem igazán érthető, hogy maga Orbán miért küldött ultimátumnak számító levelet annak a nyomorultnak, kockáztatva a bennmaradást ott, ahonnan alig várták a kiszabadulást. Hiszen most apologétái megírják nekünk, hogy ez a Néppárt már nem az, amelybe a Fidesz belépett, ez már behódolt a ballibsiknek, mindenféle degenerált korszellemnek. Tényleg nem túlzás latrinához hasonlítani egy – a budifalakon lévő feliratokat idéző – publicisztikában. Kész csoda, hogy szerencsére a Fidesz „megmaradt annak, ami volt”, s mi más bizonyítaná erejét (bár miért is kellene azt folyton bizonygatni?), mint az, hogy képes volt dönteni önmagáról. Szerintem ugyan volnának más ismérvei is a politikai erőnek, például az, hogy megriadnak ultimátumától és ész nélkül meghátrálnak, – de ne okvetetlenkedjünk.
Ismét a focinál maradva: a jó kapus az, aki minden védhető lövést kivéd és néhányat a védhetetlenek közül is. Egy magára adó publicistának, ha kormánypárti is, talán bőven elegendő lenne, ha minden védhető helyzetet megmagyaráz, de csak néhányat a védhetetlenek közül. Pürrhosz királynak legalább volt öniróniája, amikor felsóhajtott, hogy még egy ilyen győzelem, s nem lesz több katonám. De ő legalább csatát nyert. A mi Pürrhoszunk publicistái viszont oly hévvel próbálják a csatavesztést győzelemnek kikiáltani, hogy az ember már-már gyanakszik: csak nem bírálni merik a vezért, amiért ily sokáig kitartott e néppárti akármiben?! Mert akkor jár nekik a Térdszalagrend, a felirattal, hogy az a gonosz, aki rosszra gondol.
