120 millió forintért adott el Pécs egy hotelt, de egy fillért sem látott az összegből

HírKlikk 2021. július 22. 20:00 2021. júl. 22. 20:00

Az önkormányzati választások után az új ellenzéki városvezetés elrendelt egy átvilágítást, amelynek lezárása után feljelentéseket tett a város gazdálkodását hátrányosan érintő ügyekben.

Négy évvel ezelőtt nyomott áron kelt el a pécsi Aranyhajó Hotel, a vételár azonban a mai napig nem került a város számlájára – írta a Napi.hu.

A portálnak az átvilágításra felkért ügyvéd, Bodnár Imre elmondta, hogy 17 ügyben indítottak eljárást, amelyek közül az egyik a 120 millió forintért elkelt Aranyhajó Hotel ügye.

„Információim szerint eddig három gyanúsítottat hallgatott ki a nyomozóhatóság, ez kézzelfogható eredmény. Ez az ügy feltehetően rövidesen eljut abba a szakaszba, hogy vádat emelnek benne” – mondta az ügyvéd.

A rossz állapotban lévő szálloda eladását 2017-ben hirdették meg. Végül a vevő nem más lett, mint a Czéh-Tóth Márk érdekeltségi körébe tartozó Hotel Nick Kft., amely a piaci ár alatt szerezte meg a 12 szobás helyet.

A város azonban nem kapta meg a 120 millió forintot az épületért, a pénz azzal a 39 millió forinttal együtt eltűnt, amit a volt menza telkének eladásáért kapott volna Pécs. Mindkét összeg esetében először a vevő ügyvédjének letéti számlájára került az összeg, ahogyan az szokás, azonban onnan már nem utalták el a vételdíjat. Az önkormányzati választások után az új vezetés azzal szembesült, hogy a pénz két év után sem folyt be a pécsi vagyonkezelő kasszájába és már nem találták az ügyvédi iroda számláján sem, ami után azonnal feljelentést tettek.

A nyomozást – feltehetően az összeférhetetlenség gyanúja miatt – nem a baranyai, hanem a tolnai rendőrség folytatja. A Szabad Pécs értesülése szerint már zárolták az ügyvédnő vagyonát.

„A megkeresésben szereplő üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban” – közölték a Napi.hu kérdésére.

Forrás: Napi.hu