15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának

HírKlikk 2019. november 28. 16:40 2019. nov. 28. 16:40

Magyarország 50 millió dolláros kötött segélyhitel-program elindításában állapodott meg Kenyával – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, csütörtökön, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Monica Juma kenyai külügyminiszterrel.

Közölte: 35 millió dollárért két kórházat fognak építeni magyar vállalatok Kenyában, 10 millióért élelmiszeripari fejlesztéseket hajtanak végre, 5 millió euróért pedig öntözési rendszert modernizáló beruházásokat végeznek majd magyar cégek.
    
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásoknak erőteljes biztonsági aspektusuk van. Délen és délkeleten egyre nő a migrációs nyomás, ami miatt folyamatosan növekvő terrorfenyegetettséggel kell számolni – tette hozzá.
    
Ebben a helyzetben felértékelődik a szubkontinentális együttműködések jelentősége, kulcsfontosságú kooperálni azokkal az afrikai országokkal, amelyek partnerek a migráció kiváltó okainak kezelésében – hangoztatta a magyar miniszter.
    
Monica Juma közölte: Áder János januárban Kenyába látogat. Ezt a találkozót készítették most elő. A magyar köztársasági elnököt nagyon várják – mondta.

Forrás: MTI/Hírklikk