20 milliárdért fényezte magát a kormány
Az Átlátszó tudta meg, hogy közel 20 milliárd forintot fordított a kormány 2019 áprilisa és júniusa között 32 állami szervezet kommunikációs és médiaügynökségi feladatainak ellátására. Ennyiért fényezi magát kedvenc kabinetünk, amely plakátokon rikácsolja bele a világba, hogy nem kér az illegális bevándorlókból, csökkentette a rezsit, emelte a minimálbért, óvodába küldte a gyerekeket. Minden magyarok legkiválóbb kormánya semmit sem hallgat el saját zsenialitásából, büszkén tudatja mindenkivel, hogy mennyi jót tett a magyar emberekkel. Működnek a reformok, nem leszünk gyarmat, több tiszteletet a magyaroknak - ez az üzenete ennek az önfényező szemfényvesztésnek.
Ha mindez igaz lenne, nem volna rá szükség. Akkor méregdrága hirdetések nélkül is tudnánk, hogy mennyire jó nekünk. Így viszont ezzel együtt sem tudjuk. Hiába írják bele akárhány újságba, hogy nem fáj a fejem, ha valamiért hasogat, nem leszek tőle boldogabb. Jobb helye is lenne a milliárdoknak.
Ezzel együtt, úgy gondolom, talán nem lesz haszontalan, ha én magam is tájékoztatom az olvasókat több évtizedes publicisztikai munkásságom sikereiről. Objektíven, természetesen, kellő távolságtartással, a rám jellemző ízléses, magamutogatástól mentes, visszafogott stílusban. Szólnék a kudarcokról, a kevésbé sikerült írásaimról is, de ilyenek, amint azt az olvasók nagyon jól tudják, nincsenek. Ha akarnék, sem tudnék rosszat írni, de nem is akarok. Miért is akarnék, amikor már előre tudom, hogy úgysem tudok?
Talán nem értik félre, de ha igen, én akkor is kimondom: nagyon-nagyon jól működöm. Ezt ne vegyék szerénytelenségnek, nem azért írtam, hanem, mert ez az igazság.
De lássuk a tényeket!
Az elmúlt évtizedek során 64 ezer jelzős szerkezetet használtam, többségüket helyesen. (Egyszer összekevertem a tárgyas ragozást egy átvonuló hidegfronttal, de nem vette észre senki.) Volt 27 ezer múlt idejű, ugyanennyi jelen-, valamint 67 ezer jövő idejű megfogalmazásom. Ez az eredmény nemzetközi összehasonlításban is jó eredmény, magyar viszonylatban pedig, jobb szó híján, kimagasló. Van ugyan olyan hazai pályatársam, aki a jelzett időszakban még nálam is több ikes igét használt, ám ők a melléknevek képzésében sehol sincsenek hozzám képest.
Ami a tartalmat illeti kedves Olvasó, úgy gondolom, jogos a büszkeség, nincs okom szégyenkezésre. Írásaim hetven százalékának a végén volt valamiféle csattanó, többnek ráadásul még értelme is volt. (Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy egy friss felmérés szerint az európai publicisták 64 százaléka irigyel emiatt, 24 százalékuk megfojtana egy kanál vízben és csak a fennmaradó 10 százalék mondja azt, hogy pancser vagyok. Utóbbiakat visszamenőlegesen lehazaárulóztam.)
Mindent összevetve, még egyszer gratulálok az olvasónak, amiért fejlett ízlésvilágának engedve, engem választott. Kérek mindenkit, hogy legközelebb is engem olvasson. Ne X kollégát, mert ő hazudik, és ne Y-t, mert ő egy írástudatlan szélkakas.
Büszke vagyok Önre, tisztelt Olvasó, amiért tudja rólam, hogy milyen jó vagyok.
