41 millió forint fölé emelkedett a fővárosi panelek átlagára

HírKlikk 2024. július 5. 13:00 2024. júl. 5. 13:00

A Duna House első félévi értékesítési adatai szerint a fővárosi panellakások átlagára 41 millió forint fölé emelkedett.

A Duna House pénteki közleménye szerint a fővárosban a  panellakásokért fizetett négyzetméterár a 2023-as átlagnál 9 százalékkal lett magasabb, így az idén már 765 ezer forint/négyzetméter áron, átlagosan 41 millió forintba került egy élhető, 53 négyzetméteres panel vásárlása.

Kiemelték, hogy a legnépszerűbb lakótelepeken ennél is magasabb, akár egymillió forint közeli négyzetméterárra is lehet számítani.

A Duna House szerint a megújuló otthonteremtési támogatások és a mérséklődő lakáshitelkamatok pozitív hatással voltak a vásárlási kedvre, ami segítette az áremelkedést.  

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közleményben kifejtette, ami 2023-ban elmaradt, azt most pótolták a budapesti panellakások, ugyanis a 2022-es energiaválság során megugrott árszintnél is – amikor 717 ezer forintért lehetett egy négyzetméter panelhez jutni – 7 százalékkal magasabb lett az átlagos négyzetméterár az idén.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom