5548,6 milliárd forint volt a költségvetés hiánya 2020-ban

HírKlikk 2021. január 22. 12:40 2021. jan. 22. 12:40

A kormány szerint nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa. Így a meghozott intézkedések következtében 2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A tavalyi egész éves deficit ezzel 5548,6 milliárd forint lett – erősítette meg pénteken kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan kilenc százalék körül lehet – tette hozzá a PM.

A központi költségvetés 4953,5 milliárdos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet, az elkülönített állami pénzalapok 46,7 milliárdos többletet értek el.

A központi alrendszer 22 865,4 milliárd forint összegű bevételei 1323,1 milliárddal, 6,1 százalékkal, a 28 414,0 milliárd forint összegű kiadásai pedig 5743,8 milliárddal, 25,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Forrás: MTI