65 százalékos nyugdíjemelés helyett csak 7,3 százalékot kapnak az idősek
„Minden nyugdíjas 65 százalékkal több nyugdíjat kap. Képzeljék ezt el. És ez nem álom. Ez a mai valóság… lehetne! De nem az, mert a Fidesz megszüntette azt a nyugdíjemelési módszert, amely felerészben a bérek növekedésével, felerészben az infláció mértékével növelte az ellátások összegét. Ez volt az úgynevezett svájci indexálás” – írja közösségi oldalán az MSZP frakcióvezetője.
Tóth Bertalan emlékeztet: a svájci indexálás helyett Orbánék most csak az infláció mértékével emelik a nyugdíjakat, ami azt jelenti, hogy az idősek az elmúlt 15 évben semmit nem kaptak a gazdaság teljesítményéből. „Ez pedig 65 százalékkal kisebb nyugdíjakat jelent!” – teszi hozzá.
Mindezt – árulja el az MSZP politikusa – Katona Tamás közgazdász számolta ki, és ez forintosítva úgy néz ki, hogy az átlag nyugdíj ma 226 ezer forint, míg a svájci indexálással 373 ezer lenne. Ezen belül az öregségi nyugdíj átlaga 246 ezer helyett ma 405 ezer forintnál tartana. És ez óriási különbség!
Ma ugyanis a 2 millió öregségi nyugdíjasnak a fele 210 ezer forintnál kevesebből él, s közülük is minden harmadik nyugdíja nem éri el a 140 ezer forintot sem.
Tóth Bertalan szerint nekik ígérte most a Fidesz-kormány a 14. havi nyugdíjat, ami Katona Tamás számításai szerint csupán 7,3 százalékos többletet jelent – szemben az elmaradt 65 százalékkal.
Ráadásul a 14. havi nyugdíj még csak nem is azonnal jönne, hanem két-három év alatt apró részletekben, több lépésben, először csak akár heti bontásban… Vagyis 65 százalékos nyugdíjemelés helyett csak 7,3 százalékot kapnak az idősek, és azt sem most, hanem majd, valamikor…” – írja az MSZP frakcióvezetője.