Emelkedhet a 150 ezres ingyenes készpénzfelvételi limit
A banki készpénzfelvételi limit emeléséről is beszéltek a képviselők a hétfői azonnali kérdések során az Országgyűlésben.
Vajda Zoltán MSZP-s képviselő a banki ügyfelek havi kétszeri, összesen maximum 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi limitjének emelése mellett érvelt. Hangsúlyozta, hogy 2013-ban a jogalkotó azért javasolta a 150 ezer forintot, mert akkor ennyi volt az átlagkereset.
Az ellenzéki képviselő azt indítványozta, hogy az új limitet a mindenkori minimálbér bruttó összegében állapítsák meg.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt felelte, hogy 150 ezer forint többet ért tíz évvel ezelőtt, ezért az emelés ésszerű javaslatnak tűnik.
Megjegyezte, hogy a nemzetközi pénzügyi minősítő szervezetek és a Pénzügyminisztérium is azt az álláspontot képviseli, hogy az emberek minél kevesebb készpénzt használjanak és helyette inkább utaljanak vagy fizessenek kártyával.