A bajok elhallgatásától nem lesz jobb az egészségügy

HírKlikk 2025. február 10. 13:45 2025. feb. 10. 13:45

Csak az ötödét tudta kitenni február 1-je óta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azoknak a plakátoknak, amelyeken a magyar egészségügy helyzetére próbálják felhívni a figyelmet. A kamara eredetileg 350 plakátot készített, de a támogatók közül több cég is váratlanul visszalépett, ezért csak 70 kerülhetett ki.

Itt tartunk ma, 2025-ben a „demokratikus” és „szabad” Magyarországon! – írja Facebook-oldalán az esettel kapcsolatban Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

A politikus hangsúlyozza: az orvosok egyébként arra akarják felhívni a figyelmet, hogy három évtizede nincs érdemi reform az egészségügyben, az állam nem megfelelően biztosítja a forrásokat, az orvosok pedig frusztráltak, mert úgy érzik, nem tudják nyugodt lelkiismerettel kijelenteni, hogy jó ellátást képesek nyújtani.

Tóth Bertalan szerint erről szólnak azok a plakátok, amiknek a négyötöde nem kerülhetett ki közterületre. Pedig – jegyzi meg – ettől nem lesz jobb a magyar egészségügy! Sőt: amit elnyomnak, az előbb-utóbb robbanni szokott – teszi hozzá.

Az orvoskamara egyébként azt is bejelentette, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezetével március 8-ra megmozdulást szerveznek. Arról talán még írhatnak az újságok… - fűzi hozzá az MSZP frakcióvezetője.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. november 16-i adása itt nézhető meg: