A Balatonnál is érezni lehetett a kaliforniai földrengést
Csütörtök este erős földrengés rázta meg Észak-Kalifornia térségét. A kaliforniai földrengés hazánkat is elérte, Magyarországon is lehetett mérni: a magyarpolányi, a tihanyi és a vassurányi szeizmogramok is kilengtek.
A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet megbízott igazgatója, Kovács István veol.hu-nak elmondta, hogy Magyarországon a lakosság nem észlelhette a kaliforniai földrengést.
– Az ötös magnitúdónál nagyobb földrengéseket már a világon az összes jó műszer érzékeli, így a Nemzeti Szeizmológiai Hálózat és benne a badacsonytördemici szeizmométer is detektálni képes. Azonban ember által nem érzékelhetők ezek a hullámok ilyen távolságból. Még a tavaly év eleji, hozzávetőlegesen hetes erősségű törökországi rengést sem éreztük Magyarországon. Jellemzően az ekkora rengések ereje néhány száz kilométeren túl már nem érezhető a lakosság számára – mondta a megbízott igazgató.
Amint azt a vaol.hu megírta, Vas vármegyében is észlelték a kaliforniai földrengést: a vassurányi szeizmográf is kilengett.
– Amikor megtudtam a kaliforniai földrengést, megijedtem – mondta Kovács Gábor, az ELTE BDPK Földrajzi Tanszék adjunktusa. – Az erőssége 7,0 volt a Richter-féle skála szerint, ez pedig már pusztító erejű lehet. Kaliforniában található a híres Szent-András törésvonal. Amikor legutóbb 1989-ben ebben a térségben földrengés történt, sokan életüket vesztették, megsebesültek. A partoktól távol, az óceánban pattant ki a földrengés. Ez viszont cunamival járhat, a hatóságok azonnal kiadták a riasztást. A mostani földmozgás érdekessége, hogy az óceán alját nem fel-le, hanem oldalirányban mozdította el, így szerencsére jelentősebb vízhullám nem keletkezett. Ahol a rengéshullám partot ért, ott kisebb károk keletkeztek, leestek a polcokról a dolgok. Ám sérültekről nem érkeztek hírek. A földrengés hullámai másodpercenként körülbelül tíz kilométert tettek meg. Hozzánk tizenhárom perc alatt érkezett meg. A jeleit az érzékeny műszerek észlelték – jegyezte meg Kovács Gábor.
A földrengés a Szent András-törésvonal folytatásában történt. A mélyben három kőzetlemez, az észak-amerikai, a csendes-óceáni és az úgynevezett Juan de Fuca feszül egymásnak. Az Észak-amerikai-lemez alá nyomódik a Juan de Fuca. A szakember szerint a következő évmilliók alatt ez utóbbi teljesen eltűnik, és betagozódik a nagyobb lemez alá.