A Belügyminisztérium előtt tüntet Magyar Péter

HírKlikk 2024. április 26. 18:20 2024. ápr. 26. 18:20

Pintér Sándor lemondását, gyermekvédelmi reformot és a kormány távozását követeli Magyar Péter az újabb fővárosi tüntetésén.

„Védjük meg a gyermekeket az újabb pedofil bűncselekményekről. Követeljük a valódi gyermekvédelmi reformot, a gyermekvédelem finanszírozásának jelentős megemelését. Követeljük a szörnyűségeket eltussoló intézményvezetők felelősségre vonását, és a politikai felelősök, Pintér Sándor belügyminiszter lemondását és a kormány távozását.” Ezzel a felhívással hirdette meg újabb tüntetését Magyar Péter a Belügyminisztérium épülete elé – írja a Telex.

Este 18 órára megtelt a Széchenyi tér, több százan tüntetnek.

Nagy Ervin és Magyar Péter énekelte a Szózatot

„Talpon vagytok, magyarok?” – kérdezte Nagy Ervin színművész, majd elkezdték énekelni a Szózatot. Magyar Péter is a színpadon már pár perccel 18 óra után.

Nagy Ervin: Addig tüntetünk, amíg nem lesz megoldás

„Sosem gondoltam volna, hogy ennyi elvbarátommal fogom ünnepelni ezt a napot” – mondta Nagy Ervin, aki ma ünnepli a névnapját.

A színművész szerint egyre több áldozat van, és a kormány nem tesz semmit, mindent a szőnyeg alá söpörnek, és csak a hatalom érdekli őket.

Magyar: vagy bocsánatot kér Orbán, vagy azonnal lemond

Ma Magyarországon olyan kormány van, amely családbarátnak, gyerekbarátnak, kereszténynek, békepártinak és vidékipártinak hazudja magát, kezdte felszólalását Magyar Péter. Ezeknek pont az ellenkezője igaz, tette hozzá. „Hazudnak reggel, hazudnak este, hazudnak minden hullámhosszon”.

Ez a kormány semmibe veszi a családokat és a védteleneket szerinte. A kormány tagjai odáig nem jutottak el szerinte két és fél hónapja, hogy bocsánatot kérjenek a bicskei áldozatoktól.

Vagy bocsánatot kér Orbán Viktor az áldozatoktól, vagy azonnal lemond, és viszi magával az összes felelőst, folytatta beszédét Magyar Péter. 

„Mondjon le!” – skandálták a tűntevők.

Magyar: próbáljuk meg utolérni Romániát

A miniszterelnök 2017-ben azt mondta, hogy hamarosan utolérjük Ausztriát. Azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy előbb Romániát próbáljuk utolérni életszínvonalban, és először a kórházakban legyen szappan, vécépapír és tisztitószer.

Magyar nyugdíjba küldené Pintért

„Miniszter úr, ha már itt vagyunk” – szólította meg Pintér Sándort, akitől azt kérdezte, hogy miért csak a gyermekotthonok dolgozóinak pszichológiai vizsgálatát vezették be. Szerinte ezek látszatintézkedések. „Eljárt az idő önök és a szemfényvesztés fölött, már senki se veszi be a maszatolást” – üzente Pintérnek, majd lemondásra szólította. „Le kell tenni a lantot, nyugdíjba kell menni, el kell menni az unokákkal foglalkozni” – mondta, és a belügyminiszter és a kormány távozását követelte.

Béremelést ígér Magyar Péter a gyermekvédelmi dolgozóknak

Magyar azt ígérte, hogy a Tisza Párt kormányra kerülve megemeli minden egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi dolgozó bérét.

A közvélemény-kutatási adatokból azt látja, hogy lőtávolságra van már a Fidesz. Szerinte Orbánék is tudják, hogy a változást rövid időre fel lehet tartóztatni, de nem lehet megállítani.

Magyar Péter a június 9-i EP- és önkormányzati választás előestéjére minden eddiginél nagyobb tüntetést szervez.

Véget ért a tüntetés

„Orbán takarodj”, „Mocskos Fidesz” – skandálja a tömeg, miközben a Nádor utcáról a Mérleg utcába kanyarodnak, hogy körbe vigyék a kék vonalat a Belügyminisztérium épülete körül.

Forrás: Telex