A BKK felmondta az elektronikus jegyrendszerre kötött szerződést

2018. november 29. 20:40

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága november 21-én egyhangú szavazással, azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést. A fővárost nem érte anyagi kár - közölte Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön, hangsúlyozva, a projekt problémáiról a főváros vezetésének nem volt tudomása.

Közleményében Bagdy Gábor azt írta: az elektronikus jegyrendszer kialakítására a BKK szerződött, és a közlekedési központ menedzselte a projektet, az azzal kapcsolatos problémákról sem Tarlós István főpolgármesternek, sem neki nem voltak információi.

Közölte: annak indoka, hogy a BKK felmondta a szerződést, "a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése" volt.

Bagdy Gábor jelezte: a fővárost nem érte anyagi kár. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a probléma hosszú ideig tartó elhallgatása miatt "a főpolgármester a szükséges személyi döntéseket meghozza".

A főváros és a hitelt nyújtó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselője 2013. szeptember 6-án írta alá a fővárosi közösségi közlekedés elektronikus jegyrendszerének hitelszerződését Budapesten. 

A szerződést Tarlós István főpolgármester és Jean-Patrick Marquet, az EBRD önkormányzati és környezetvédelmi infrastruktúráért felelős igazgatója írta alá. Az EBRD 54,5 millió eurós (jelenlegi árfolyamon 17,6 milliárd forintos) hitelt nyújtott a fejlesztéshez, amelynek három fő célja a jegyrendszer megújítása, új jegyvásárlási csatornák nyitása és a bliccelés visszaszorítása volt.

A BKK-s dolgozói tesztkártyák kiosztásával 2015 decemberében kezdődött az elektronikus jegyrendszer első próbaüzeme, amelyet RIGO-nak neveztek el.

A központ tavaly augusztusban üzemelte be az első olyan beléptetőkapukat a Deák téri metróállomáson, amelyeket az elektronikus jegyrendszer részeként minden metróállomáson telepítenének. Ezek egy ideig tesztüzemben működtek, ma nyitott állapotban vannak. A tervek szerint idén indult volna "élesben" az üzem.

A társaság január 9-én kezdte el az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó jegyérvényesítők tesztelését egy buszon a fővárosban. 

A Fővárosi Közgyűlés február 21-i ülésén a képviselők jóváhagyták, hogy a közgyűlés 1,5 milliárd forint éven belüli kölcsönt nyújtson a BKK-nak az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez.

Forrás: MTI/Hírklikk