A BM nem tartja nyilván melyik kormánytag használ kék villogót

Zutyu 2021. június 13. 08:15 2021. jún. 13. 08:15

Miközben fideszes politikusok éppen azon pörögnek, mennyire nehéz autósnak lenni a városi a dugók miatt, erősen elharapódzott a megkülönböztető jelzések használata kormányzati körökben. Közérdekű adatigényléssel próbálkoztunk, de egyelőre nem sikerült kideríteni, melyik miniszter és államtitkár használ kék villogót.

A második Orbán-kormány hivatalba lépése után nem sokkal, kiemelt államérdekre hivatkozva, lehetőség nyílt kék lámpát szerelni a minisztériumi autókba. A kormánytagok közül akkor minden tárcavezető élt is a lehetőséggel, kivéve Matolcsy Györgyöt, akkori nemzetgazdasági minisztert. A Blikk foglalkozott az üggyel és megírta – a Belügyminisztérium adataira hivatkozva –, hogy havonta csak egy-két alkalommal kapcsolják be a miniszterek sofőrjei a kék villogót. A szabályok szerint, ugyanis a járművezetőknek dokumentálniuk kell a megkülönböztető jelzések használatát. A tárcavezetőkön kívül, jár a lehetőség a közjogi méltóságoknak. Szintén az Orbán-kormány újítása, hogy védett személy lett a legfőbb ügyész, így Polt Péter is simán parádézhat a kék villogójával. Rajtuk kívül az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László autója is el van látva kék villogóval, ő külön szerződés alapján kaphatta meg ezt a kiváltságot.

Az ügynek az ad aktualitást, hogy fideszes politikusok sora kezdett el a városi dugókra panaszkodni, mintha ez a jelenség újdonság volna és azért csakis Karácsony Gergely lenne felelőssé tehető. Ezért megpróbáltuk kideríteni a Belügyminisztériumtól, manapság kik azok, akik kék villogót használhatnak a kormányból. Meglepő módon, míg 2012-ben még illetékesnek érezte magát a tárca, addig mostanra nem.

„A megkülönböztető jelzések használatával kapcsolatos megismerésére irányuló tájékoztatáskérés nem minősül közérdekű adatigénylésnek. Valamennyi hatályos jogszabály az interneten díjmenetesen, bárki számára elérhető (például https://njt.hu/). A Belügyminisztérium a megkülönböztető jelzések felszerelésével és használatával kapcsolatos engedélyekről nyilvántartást nem vezet” – írta megkeresésünkre reagálva Dargay Eszter, szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár.

Nem ez az első alkalom, hogy nyilvánvalóan közérdekű adatok megismerését a kormány megpróbálja elmismásolni. Lassan egy éve nem árulja el a kabinet, hogy milyen döntés alapján finanszírozták közpénzekből az Alapjogokért Központ tavalyi plakátkampányát. De abban sem érzi magát illetékesnek, hogy tesz-e bárki is erőfeszítéseket azért, hogy a tavaly méregdrágán beszerzett lélegeztetőgépek idén lejáró garanciáit a gyártók meghosszabbítsák.

Ha már a BM nem válaszolt, megkérdezzük egyenként a tárcákat, hogy náluk ki használhat megkülönböztető jelzést és milyen gyakran él a lehetőséggel. A legszembetűnőbb visszásság nyilvánvalóan Rogán Antal propagandaminiszter kék villogó használata. Az, hogy Rogán használja a lehetőséget, onnan tudható, hogy számos kihelyezett vidéki frakcióülésre érkezett olyan járművel, amelynek a tetején ott volt a megkülönböztető jelzés. Nehezen érthető, neki például milyen, olyan fontos közfeladata lehet, ami miatt indokolt a kék villogó használata? Reméljük, adatigényléseinkből majd erre is fény derül.