A CEU soha nem fogja elhagyni Budapestet

HírKlikk 2019. szeptember 15. 15:15 2019. szept. 15. 15:15

„Hiszünk abban, hogy a diákokat és a tanárokat nem szabad kiszolgáltatni politikai kampányoknak. Hiszünk abban, hogy a felsőoktatás szakmai szervezeteire, és nem pedig a pártpolitikusokra tartozik, hogy milyen diploma adható ki egy országban. Ezért a hozzáállásért időnként nagy árat kell fizetni, de mi nem panaszkodhatunk, hiszen a sors, a nehézségek mellett, új lehetőségeket is adott” – mondta Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettes az intézmény évnyitóján. Több mint 80 országból érkező 650 új diák kezdte meg a tanulmányai a Budapestről elüldözött CEU-n, amelynek így 1300 hallgatója, több száz oktatója és munkatársa, s közel 17,000 végzett hallgatója van.

Hivatalosan is megkezdődött a 2019/20-as tanév a Közép-európai Egyetemen (CEU) pénteken hivatalosan is megkezdte új tanévét. Egy átmeneti tanév indult, hiszen – ahogy  Michael Ignatieff elnök-rektor emlékeztetett rá: az első évüket most megkezdő diákok Bécsben és Budapesten is töltenek majd időt. Az őszi szemeszterben az amerikai diplomát adó képzésekben több mint 300 diák tanulhat Bécsben. Számukra szeptember 30-án kezdődik az oktatás az egyetem bécsi kampuszán.

Arról is szólt, hogy a CEU közösségét összekovácsolt a küzdelem, „amit azért folytattunk, hogy szabad intézményként Budapesten maradhassunk. Soha nem fogjuk elhagyni Budapestet. A CEU ezután is a szabadságot képviseli majd ebben a városban. Az akadémiai szabadság és a szabad gondolkodás nemzetközi jelképei maradunk”.

„A CEU nem azért van, hogy liberális vagy progresszív kliséket, esetleg divatos nézetet tanítson Önöknek, hanem azért, hogy megtanulják, hogy igenis létezik olyan, hogy igazság. Létezik olyan, hogy tudás. Egy olyan világban, amelyet a propaganda, a hazugság és a szervezett megtévesztés jellemez, nincs más hatalom, amely az igazsághoz fogható lenne” – mondta.

A CEU átmeneti éve

Ebben a tanévben minden első éves diáknak lehetősége lesz tanulni a CEU új, bécsi, illetve a CEU budapesti kampuszán is – utóbbi helyszínen tanulnak majd a tanulmányaikat már korábban megkezdett hallgatók. A diákok az egyes szemeszterek egészét egyik vagy másik kampuszon töltik majd, azaz nem kell hetente ingázniuk – tudatja az egyetem közleménye.

Az átmeneti év után a CEU amerikai diplomát adó képzései teljesen Bécsbe költöznek. Lehetséges, hogy az egyes programok, szakok bizonyos elemei Budapesten zajlanak majd, ám erről egyenként, esetenként születik majd döntés.

A CEU-nak 2022-ig van magyarországi akkreditációja, ám az egyetem elkötelezett amellett, hogy tudományos- és közéleti tevékenységet ezután is folytasson majd budapesti kampusán. Egyes kulcsfontosságú kutatási tevékenységek Budapesten maradnak, csakúgy, mint a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA), amely nem csak a város, hanem az egész régió számára értéket képvisel.  

(A CEU Kálváriáját végigkísérte portálunk is – erről itt olvashat összefoglaló cikket.)