A fagyhalál magyar áldozatairól ír az osztrák sajtó

HírKlikk 2020. január 21. 20:58 2020. jan. 21. 20:58

„A magyarok a saját lakásukban fagynak meg” – adta hírül az MDR szászországi közszolgálati műsorszóró, valamint a Kurier című bécsi lap, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) által közzétett adatokat ismertetve. Az idén már közel száz ember vesztette életét úgy, hogy megfagyott vagy végzetesen kihűlt. Legtöbbjük a saját lakásában hunyt el, mert a fűtés Magyarországon luxus. Minden ötödik áldozat hajléktalan volt.

A jelentés azt is idézte, hogy az MSZF már január elején is figyelmeztetett arra, hogy nő azoknak a száma, akik megfagynak. A szervezet szerint, ennek az az egyik oka, hogy bezárják az ingyenes menedékhelyeket, a nem ingyeneseket pedig a rászorulók nem tudják megfizetni. Emellett az aluljárókból és más hasonló helyekről kiszorították a hajléktalanokat.

A jelentés felidézte, hogy Orbán Viktor kormánya megtiltotta, hogy a hajléktalanok életvitelszerűen a közterületeken tartózkodjanak, és a rendeletet megsértőket nagy bírságokkal sújtja. Ám a jelek szerint, ez nem segítette elő, hogy kevesebben hajlanak meg az utcákon.

A Kurier Simó Endrét, a szervezet vezetőjét idézve, hozzátette: január 27-én 17 órakor a Parlament előtti Kossuth téren szándékoznak egy sír építésével jelképesen megemlékezni azokról, akik a hideg áldozatául estek.