A fele sem igaz a keresetnövekedésnek
„A KSH nyilván azért ragaszkodik mégis az öt fő feletti cégek kereseti adatainak közléséhez és az egész gazdaságra érvényesnek feltüntetéséhez, mert ezt várja el tőle a Fidesz-kormány. Így lehet győzelmi jelentéseket közölni arról, hogy milyen sikeres Orbán ’ha munka van, minden van’ programja” – írja Mellár Tamás a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke, országgyűlési képviselő (és az ellenzék közös jelöltje). A Hírklikknek készített elemzésében a KSH által a reálkeresetek alakulásáról publikált számok csalóka voltára hívja fel a figyelmet.
Az elmúlt években néhány közgazdász, többek között Dedák István, Oblath Gábor és e sorok írója is, többször felvetette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett reálkereseti statisztikai adatok nem illeszkednek a hivatal által közzétett makro statisztikai adatokhoz. Az ötnél több dolgozót alkalmazó vállalkozások által szolgáltatott intézményi kereseti adatok és a nemzeti számlákban fellelhető bértömeg adatok dinamikája jelentősen eltér egymástól. Míg az intézményi kereseti adatok alapján 2010 és 2020 között a reálkeresetek 58 százalékkal növekedtek a KSH adatközlései alapján, addig a nemzeti számlákból számított egy keresőre vetített reálbér-növekedés mindössze 22 százalék volt. A különbség igen tetemes, ennek ellenére, a nemzeti statisztikai szolgálat hosszú időn keresztül nem szólalt meg ez ügyben, nem adott semmilyen magyarázatot a különös jelenségre.
Ez év január végén azonban megtört a jég, mert a hivatal két statisztikusa végre nyilatkozott az egyik hírportálnak az intézményi kereseti adatok és a nemzeti számlák béradatai közötti eltérés ügyében. Egyfelől elismerték a makrogazdasági közelítés, a nemzeti számlák alapján történő kalkuláció létjogosultságát, másfelől pedig a kétféle számítás közötti jelentős különbség létét sem vitatták. A nagy különbség szerintük azért állt elő, mert az intézményi kereseti adatok csak a hivatalos, regisztrált vállalkozások adatait tartalmazzák, a nemzeti elszámolás adatai pedig a teljes (regisztrált és nem regisztrált, tehát fekete és szürke gazdaságra is) vonatkoznak. Egyúttal azt is közölték, hogy a gazdaság kifehéredésének következtében a kétfajta adat közötti különbség az elmúlt években jelentős mértékben csökkent.
Annak feltétlenül örülnünk kell, hogy a KSH végre elkezdett szembenézni ezzel a súlyos anomáliával, annak viszont már kevésbé örülhetünk, hogy az óriási különbséget a nem regisztrált (fekete) gazdaság létezésére fogta. Az eltérés valamekkora része persze betudható ennek, de ezzel távolról sem lehet megnyugtatóan megmagyarázni az óriási különbséget. Valójában itt arról van szó, hogy az intézményi statisztika alapján számított kereseti adatok nem reprezentálják az egész gazdaságot, s ezért nem lehetne őket arra használni, hogy az egész ország kereseti viszonyait jellemezzék. A KSH nyilván azért ragaszkodik mégis az öt fő feletti cégek kereseti adatainak közléséhez és az egész gazdaságra érvényesnek feltüntetéséhez, mert ezt várja el tőle a Fidesz-kormány. Így lehet győzelmi jelentéseket közölni arról, hogy milyen sikeres Orbán „ha munka van, minden van” programja.
Csodagazdaság vagy szakmai felelőtlenség?
A statisztikusoktól azt nem várhatjuk el, hogy nagyon pontos adatokat adjanak a gazdaságban történtekről, mert ehhez soha nincs elegendő pénz, idő és aktuális ismeret. Azt azonban joggal várhatjuk el tőlük, hogy a közzétett adataik legalább egymással legyenek konzisztensek. Nézzük most meg nagyon röviden, hogy a KSH által közzétett 58 százalékos reálkereseti adat miként illeszkedik az általuk ugyancsak közzétett makro számokhoz.
1. A munka termelékenységének alapszáma az egy főre jutó GDP. A hivatalos adatszolgáltatás szerint 2010 és 2020 között a reál GDP 23,8 százalékkal nőtt. Ugyanezen időszak alatt a foglalkoztatás 18,8 százalékkal bővült. A kettő különbségeként azt kapjuk, hogy a tíz éves időszakban a termelékenység mindössze öt százalékkal emelkedett. Ez alapján az a kérdés merül fel, hogy vajon milyen piacgazdaság az, amelyben a termelékenység tíz év távlatában mindössze tizede a reálkeresetek növekedésének? Miért akarják növekvő számban foglalkoztatni a dolgozókat a vállalkozások, ha azok csak töredékét tudják kitermelni a bérnövekedésüknek?
2. Ha az 58 százalékos keresetnövekedést összevetjük a 23,8 százalékos GDP növekedéssel, akkor ebből arra kell következtetnünk, hogy a vizsgált tíz esztendőben igen erőteljesen növekedett a bérhányad és a 2010-es kiindulóponthoz képest 2020-ra már 70 százalék fölé emelkedett. De ilyen a világon nincsen! Pontosabban a régióink országaiban 58 százalék az átlag, az Európai Unió egészében pedig 62 százalék, tehát messze 70 százalék alatt.
3. További megmagyarázhatatlan dologra bukkanhatunk, ha az egy főre jutó GDP-t és a fogyasztás alakulását vetjük össze. Azt várnánk, hogy ha keresetek több mint kétszer gyorsabban nőttek a GDP-nél, akkor a fogyasztásunk is gyorsabban zárkózik fel az uniós átlaghoz, mint a GDP. A számok azonban nem ezt mutatják: 2020-ban az egy főre jutó GDP-nk az EU-átlag 74 százalékát érte el, miközben a fogyasztásunk csak annak 69 százalékát. Ez utóbbi számmal egyébként mindössze Bulgáriát tudtuk megelőzni. Vajon miért nem akarnak a magyar emberek többet fogyasztani, ha a KSH szerint van rá pénzük? Az átlag magyar kereső miért döntött és dönt úgy rendszeresen, hogy keresetnövekedésének nagyobb részét inkább nem költi el, hanem megtakarítja, habár fogyasztási színvonala az európai rangsor végén kullog.
Csupa olyan kérdés, amelyre nincs megnyugtató szakmai válasz, ha ragaszkodunk az intézményi kereseti statisztikákból származtatott 58 százalékos reálkeresetnövekedéshez. Valójában azonban ennek fele sem igaz, a tényleges reálkeresetnövekedés valahol 25-30 százalék körül lehetett. Biztos kiindulópontnak a nemzeti számlák adataiból származó 40 százalékos reálbértömeg-növekedést tekinthetjük, amelyet egy – a hivatalosan közöltnél alacsonyabb, tehát nem 18,8 hanem csak 10-15 százalékos – foglalkoztatás növekedéssel számítunk át egy főre. Ez utóbbi korrekcióra azért is szükség lenne, mert bizony a foglalkoztatási statisztikáknál is vannak problémák (például a külföldi telephelyen dolgozók, a részmunkaidősök, a közmunkások számbavételével). A foglalkoztatás növekedésének helyesbítésével a termelékenység növekedése is magasabb lenne, öt százalék helyett 10-13 százalék. Következésképpen már nem lenne olyan nagy a különbség a 25 százalékos reálbér és a tíz százalék feletti termelékenység növekedés között.
És ha még a fogyasztói árak növekedését is korrekt módon számítaná a KSH, akkor talán az átlagember is úgy érezhetné, hogy a történet róla szól, mert akkor többé-kevésbé azt tapasztalná a mindennapi életében, amit a statisztikai adatok mutatnak.
De erre és a többi statisztikai korrekcióra még várni kell, reméljük csak április 3-ig.
Mellár Tamás
