Rubint Rékát Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki: „keresem a szavakat, de nehezen találom...”

HírKlikk 2025. augusztus 20. 06:30 2025. aug. 20. 06:30

Azért is hatalmas megtiszteltetés ez számára, mert 32 évvel ezelőtt testnevelő tanára azt mondta rá, hogy egy genetikai selejt, és meg akarta buktatni.

Rubint Réka arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy kedd délután állami kitüntetést kapott: Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott számára, amelyet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter személyesen adott át a fitneszladynek.

„Keresem a szavakat, de nehezen találom...” – kezdte a fitneszoktató a bejegyzésben, amelyben arra is emlékeztette követőit, hogy annak idején a testnevelő tanára genetikai selejtnek nevezte őt.

„Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, hiszen 32 évvel ezelőtt Kazincbarcikán a testnevelő tanárom azt mondta, hogy egy genetikai selejt vagyok és meg akart buktatni testnevelésből. Ezt csak azért osztom meg veletek, mert a 15 éves kislány lelke akkor darabjaira tört, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott. Azóta a bizonyítási kényszerből szenvedély lett és ez a szenvedély lett a munkám és az életem... Épp ezért, soha ne engedjétek, hogy bárki az álmaitok útjába álljon. Mert a csoda, ott van bennetek! Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt, amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – írta Rubint Réka.