Orbán lecseréli magát és Varga Juditot küldi be a pályára?
„Csavard rá, Judit!” Ez volt a címe annak a Reels-videónak, amelyet Kocsis Máté osztott meg a közösségi oldalán. A Fidesz frakcióvezetője ezzel arra utalt, hogy szerinte a volt igazságügyi miniszter nemcsak kormánytagként volt sikeres, hanem – mint egykori igazolt futballista – a labdajátékokban is otthonosan mozog. (A fociőrült Orbán Viktornak annak idején kifejezetten imponált, hogy igazságügy-minisztere nő létére 37-et tud dekázni.) Az internetre feltöltött videóban egyébként arról kérdezték Kocsist, hogy van-e esély arra, hogy a kegyelmi botrányba belebukott egykori politikus visszatérjen a politikába.
Kocsis válasza: „én nagyon remélem. Wayne Rooney-t is nagyon várták vissza az Evertonba, és amikor visszatért, akkor egy hatalmas bombagólt lőtt”. Hogy Varga Judit készül-e a visszatérésre, nem tudhatjuk. Túl sok sebet kapott, amikor – Novák Katalin volt államfővel együtt – neki kellett elvinnie a balhét mások helyett. De talán nem is érdekes, hogy ő mire készül. A Fideszben nem vállalják a feladatokat, hanem kapják. Nem úgy tűnik, hogy a volt igazságügyi miniszter, aki – miután elvált Magyar Pétertől – az Állami Számvevőszék elnökének oldalán találta meg a magánéleti boldogságot, a visszatérésen gondolkodna. Ő maga büszkélkedett azzal, hogy sikeres asztalos vizsgát tett, a közösségi oldalán be is mutatta a vizsgamunkát, ami ránézésre valóban szép darab.
Varga tehát jelenleg nem kíván visszatérni, de ez még változhat. Annak idején Áder János sem akart államfő lenni, jól elvolt ő a családjával Brüsszelben, gyermekei is beilleszkedtek már az ottani létbe, ám Orbán addig kapacitálta, mígnem kénytelen volt igent mondani a visszautasíthatatlan ajánlatra. A döntés tehát nem Varga kezében van, a Főnök mondja meg, hogy mi legyen. Varga még miniszter volt, amikor bejelentették, hogy elválnak Magyar Péterrel, ám a Fideszben akkor úgy ítélték meg, hogy a 2022-es választás előtt rossz vért szülne, ha a magát mélyen kereszténynek mondó párt sztárpárja válásra adja a fejét. Így aztán Varga és Magyar visszaszívták a bejelentést, ám nem sokkal a választás után véglegessé tették a válásukat. Az már csak – igaz, piszkos – hab a tortán, hogy nem sokkal Magyar színre lépése után, Varga egy emlékezetes, színpadi jelenetekben is bővelkedő interjúban rántotta le a leplet házassága viszontagságáról és három gyermeke azóta sikeres politikussá avanzsált apjának sötét oldalát is bemutatta a nagyközönségnek.
Erre utalt Orbán Viktor, amikor a Mandiner Yotube csatorjának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy fájdalmas és dühítő, ami Varga Judittal történt, emellett óriási pazarlás az ország számára. „Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak” – tette hozzá Orbán, aki szerint „nagyon ritkán bukkan föl a politikában olyan született tehetség, mint amilyen Varga Judit volt.” Ő, mármint Orbán, a korábbi igazságügyi miniszterrel „végigszenvedte" hivatali idejének utolsó egy, másfél évét, onnan tudja, hogy legalább háromszor akart lemondani, mondván, már nem bírja azt, „ami otthon van. Kitartott, amíg kitarthatott.” Orbán szerint Varga Juditnak „kellett volna még négy-nyolc év, de megvolt benne minden, ami ahhoz kell, hogy egy országot valaki tudjon vállalni, meghozza a fontos döntéseket.”
Az, amit a miniszterelnök Varga Juditról mondott, felér egy szerelmi vallomással. Különösen, hogy az augusztus elején Esztergomban rendezett MCC Feszten minderre rátett egy lapáttal. „Ha én lettem volna Varga Judit férje, akkor valószínűleg ő lenne az első női miniszterelnök Magyarországon. De miután én már elkeltem korábban, és a férfiirigység megölte az ő életét…”
A miniszterelnök nemcsak legnagyobb hazai ellenfelének, Magyar Péternek szólt be, amikor védelmébe vette annak egykori feleségét, ennél többről van szó. Orbánnak ugyanis bizonyítania kell a Fidesz fogyatkozó tábora előtt, hogy – szemben a kormánytól független közvélemény-kutatók méréseivel –, pártja továbbra is a jövő évi választás fő esélyese. Ráadásul, szemben a Tiszával, ők nem csak egyszemélyes párt, mert ha úgy adódna, mások is vannak a Fideszben, akik képesek volnának az országot kormányozni.
Erről azonban minden bizonnyal nincs szó. Azzal, hogy bedobták Varga nevét és az egekig felmagasztalták, a Fidesz csupán tesztelte a közvéleményt. Ám ez csak egy gondolatkísérlet: Orbán minimum 2030-ig tervez, addig esze ágában sincs átadni a kormányrudat, és a Fidesz hajóját továbbra is maga kívánja navigálni.