A felmelegedés ellenére, jégkorszakban élünk
A mostani tél is jóval enyhébb volt, mint amilyenekre az idősebbek 30 vagy akár 50 éves távlatból emlékeznek. Itthon a hó már olyan ritka, mint a fehér holló, legutoljára igazán havas telünk 1987 januárjában volt, a '90-es években már jóval enyhébb időjárást tapasztaltunk, a kétezres években pedig kifejezetten ritkán fordult elő mondjuk a fehér karácsony. Igaz, hogy lassan eltűnik a Kárpát-medencében a négy évszak? Nincs már éles határvonal a tél és a nyár között? Pártai Lucia meteorológust az időjárás-változások okairól kérdeztük.
„Hajlamosak vagyunk egy-egy emberi élet léptékével mérni a változásokat, de a Föld történetében milliárd évekről kell beszélni, s ha ilyen távlatokban gondolkodunk, az sok mindent megvilágít” – mondja Pártai Lucia. A mi életünkben tapasztalt 60-70 esztendő jelenségei a Föld történetének változásaival össze sem mérhetők. Amikor még nem is létezett az ember a Földön, akkor is volt klíma, akkor is folyamatos volt a klímaváltozás, pedig évmilliárdokkal ezelőtt Afrikában még meg sem született a homo sapiens.
A napjainkban tapasztalt jelenségek tudományos hátterét kutatva, vissza kell nyúlni a múltba, ugyanis a tapasztalt változások gyökerei oda vezetnek. Amikor a vikingek elindultak – időszámításunk után 950 tájékán – egy jobb, élhetőbb környezetet keresni, akkor a „zöldföldön”, Grönlandon találták meg azt. Állatot tartottak, növényt termesztettek, mert az ottani éghajlat ezt lehetővé tette. 1500-1550 táján elkezdődött egy átmeneti jegesedés, megszűnt az ottani kedvező élettér, a vikingek kénytelenek voltak odébbállni.
„Nem mondhatjuk, hogy akkoriban több százmilliónál több ember élt a bolygónkon, de mégis megváltozott a klíma. Szóval, ha ismerjük a Föld történetét, másképp gondolkodunk a klímáról is, akkor nem tíz, vagy száz években mérjük a változásokat” – magyarázza a meteorológus, és ezt példákkal is alátámasztja. „Manapság szívesen beszélünk rekordokról, de ha a klímaváltozásokat a Föld múltjának ismeretében vizsgáljuk, nevetséges évtizedes, vagy évszázados csúcsokról beszélni. Ezek hangyányi időszakok. Tízezer évvel ezelőtt ért véget az utolsó nagy eljegesedés, de ha még visszább megyünk, 70-90 ezer évvel ezelőttre, akkoriban olyan erőteljes felmelegedés lehetett, amely talán még a mainál is melegebbé tette a Föld klímáját.”
Azóta is folyamatosak a klímaváltozások, amiknek okát a tudomány elsősorban a Föld billegő mozgásával magyarázza. A glóbuszunk forgástengelye nem stabil, kis kunkorokat ír le. A csillagászati északtól minden irányban mintegy minimális, 1-2 fokos billegésről beszélünk, de ezek az elegendőek ahhoz, hogy alapvetően megváltoztassák a Föld hőháztartását.
„A tudósok ma úgy látják, a bolygónk múltjának kilenctizedében olyan meleg volt az éghajlat, hogy a sarkokon nem is volt jégsapka. Persze az ember csak jóval később jelent meg a szárazföldeken. A geológia tudománya azokat az évmilliókat, amikor legalább egy jégsapkája van a Földnek, jégkorszaknak nevezi. Most az északi és a déli sarkot is jég borítja, tehát furán hangzik, de mi most egy jégkorszakban élünk” – mondja Pártai Lucia. Hogy a fogalmakat pontosan kezelhessük, hozzáteszi: történnek napi változások, amelyeket időjárás-változásnak nevezünk, míg a 30-50 éves tendenciákat már klímaváltozásként definiáljuk. Ebben kétségtelenül tapasztalható most egyfajta felmelegedés, meteorológusként úgy véli, ez egyértelműen összefügg az emberi tevékenységgel, de ahogyan a korábbi korszakokban, úgy a jelenlegi változásokhoz is képes lesz az élővilág – és ezen belül az emberiség – alkalmazkodni.
Mindenki tudomásul veszi ezt a folyamatot, de az emberre az jellemző, hogy hajlamos elsősorban a saját otthonának sorsa miatt aggódni. Minket, magyarokat, az aggaszt, hogy a Kárpát-medencében lassan két évszakos időjárásra kell felkészülni, de ne legyünk ennyire szűk látókörűek, mondja Pártai Lucia. Szerinte globálisan nézve, érdemes odafigyelni mondjuk az észak-amerikai időjárási jelenségekre. Régóta tapasztalják az emberek a 107 Magyarország méretű Kanadában, hogy télen hónapokon keresztül nem emelkedik a hőmérséklet nulla fok fölé, irdatlan kemény, hajnalonként akár 15 vagy 40 fokos fagyok vannak, de nappal sincs melegebb nulla foknál. Ehhez alkalmazkodtak, hozzászoktak. Ez a nagyon hideg levegő mostanában már betüremkedik az USA területe fölé is, lehúzódik akár a Mexikói határig. Egyre gyakoribb, hogy New York környékén méteres hóval küszködnek. Ugyanilyen jelenségek tapasztalhatók Ázsiában is.
„Míg Európán kívül mindenütt nagyon kemény hideg van, a mi kontinensünkön melegebbé vált a légkör az utóbbi időben. Gyakran olvasni, hallani a sajtóban globális felmelegedésről, de ha egy kanadait megkérdezünk, hogy mit gondol erről, talán értetlenül összeráncolja a homlokát. A tudomány éppen ezért, ezeket a változásokat nem egy-egy ország, vagy térség szempontjából, hanem egészében vizsgálja.”
Milyenek a hazai kilátásaink? Amíg a Föld északi féltekéjén, Európán kívül Észak-Amerikában és Ázsiában mindenütt a fagyos telekkel küzdenek, addig nálunk a melegebb időjárás miatt aszályos, olykor igen meleg nyarakkal és enyhébb telekkel kell számolnunk. „Ez az állapot sem tart ki örökké. Valamikor, talán nem is a nagyon távoli jövőben, ez a lehűlés elérheti Európát is, és akkor a kemény téli fagyok ide is visszatérnek” – jelzi a meteorológus.
A közbeszéd hajlamos végletekben gondolkodni. A napi hírekben gyakran fogalmaznak úgy, hogy „soha ilyen meleg február”, vagy „ennyire forró nyár” nem volt, de a valóság más. Azt a szót, hogy „soha” a klímára nem érdemes használni. Mindenre, sőt, még ilyenebbekre is volt már példa. Egy 1182-es példát idéz Pártai Lucia. Xantus János hiteles feljegyzései között bukkant rá arra, hogy abban az évben annyira meleg volt a január és a február, hogy március elejére az alma már dió nagyságúra nőtt. Példaként említ Xantus olyan éveket, amikor már májusban learatták a gabonát. 1900-ban az emberek már arról beszéltek, hogy a „Kárpát-medence biztosan délebbre tolódott”, annyira meleg volt akkor a tél. Most pedig mi úgy gondoljuk, hogy ennél különösebb időjárás még sosem volt?
Tény, hogy a levegő széndioxid tartalma tíz év alatt másfélszorosával nőtt. Egyelőre nem sikerült világszerte háttérbe szorítani a fosszilis tüzelőanyagot, a káros kibocsátásokat mérsékelni. Ezt kapcsolatba hozzák a sarki jég olvadásával is, a tengerszint jelentős emelkedésével számolnak a Benelux államokban, ahol már a parti gátakat is erősítik. Pedig a jégtömbök olvadása, a már úszó jégtáblák nem emelik az óceán szintjét. Ez csak akkor következne be, ha az északi szárazföldi jégtakaró is elkezdene olvadni.
A klímakutatások szerint sokkal nagyobb veszélyt jelent az északi vidékeken lévő édesvizű hó olvadása. Ha ez a grönlandi térségben bekerül a tengerbe, jelentősen csökkenti az óceán sótartalmát, ami az észak-atlanti és Golf-áramlatot is befolyásolja. Kérdés az, hogy mikor. Ez a melegvízű „szállítószalag” 6-10 fokos hőtöbbletet visz az európai légtérbe, s ha a sótartalomnak ez a csökkenése megállítja a tengeri áramlatokat, akkor előbb Nyugat-Európában, majd néhány évvel később a Kárpát-medencében is még jobban érezhető lehet a két évszakos klíma jelensége. A nyarak továbbra is szárazak, melegek lehetnek, míg kemény, hideg telek következnének.
A kutatók szerint 90 százalékos nagy a valószínűsége, hogy ez a változás még ebben az évszázadban megtörténhet, sőt, úgy gondolják, 75 százalékos annak a lehetősége, hogy ezzel már 2025-2039 között szembesülhetünk. „A klímaváltozás gondolatát komolyan kell venni, mert belátható időn belül is lehetnek olyan változások a környékünkön, amelyek már az unokáink életét is befolyásolhatják” – összegzi a véleményét Pártai Lucia.
