A Fidesz nemet mondott a minimálbér emelésére

HírKlikk 2021. május 17. 18:12 2021. máj. 17. 18:12

Elutasította hétfői ülésén a minimálbér személyi jövedelemadó-mentessé tételére vonatkozó javaslat tárgysorozatba vételét az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes többsége. Az MSZP által benyújtott javaslat így nem is kerülhet a Parlament plenáris ülése elé.

Az ellenzéki képviselők elképzelése szerint évi 2 008 800 forintig 15 százalékos, legfeljebb havi 25 110 forint adójóváírás csökkentette volna július 1-jétől a számított adót. Vagyis a havi bruttó 167 400 forintos minimálbér után nem kellett volna szja-t fizetni. Az efölötti kereseteknél havi 321 ezer forintig –  a 2020-as mediánbér mértékéig – sávosan csökkent volna az adó mértéke.

A minimálbért kereső dolgozóknak ez évi mintegy 300 ezer, a bruttó 219 ezer forintos a garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak pedig évi 200 ezer forintos többletet jelentett volna.

Szakács László a gazdasági bizottság MSZP-s tagja azt mondta: javaslatuk nagyjából évi 300 milliárd forintba kerülne, a költségvetés 1,5 százalékát tenné ki. A fedezet szerinte megvan rá, ha például 70 milliárd forintos vadászkiállítás helyett a dolgozók béremelése lenne fontos a kormánynak. A bizottság kormánypárti tagjai azonban lelketlenül, egyetlen kérdés vagy megjegyzés nélkül egyöntetűen elutasították a minimálbér nettó összegének növelését célzó javaslatot – mondta a képviselő.   

Forrás: Hírklikk