A Fidesz szavazóit is taszította az elnöki kegyelem

HírKlikk 2024. február 12. 17:30 2024. feb. 12. 17:30

A magyar vezető gyorsan akcióba lépett, hogy korlátozza egy belpolitikai botrány hatásait, de a két lojális szövetségesével kapcsolatos könyörtelenség láttán még a támogatók közül is sokan felvonták a szemöldöküket – mutatott rá a Politico amerikai portál európai kiadásában.

Orbán Viktor nem egy, hanem egyszerre két hűséges szövetségesét áldozta fel, hogy a pártja maga mögött tudhasson egy etikai botrányt. Novák Katalint szinte minden magyar a miniszterelnök bábjának tekintette. Orbán már a múlt héten érezte a veszélyt, és alkotmánymódosítást javasolt, hogy az elnök a továbbiakban ne adhasson kegyelmet a gyermekekkel kapcsolatos ügyekben. Ezt azonban megkésettnek érzékelték, mert folytatódtak a tüntetések. Orbán arra számít, hogy a két politikus kirúgásával, a pártra mért kisebb csapással korlátok közé szoríthatja az ügy által okozott hosszabb távú károkat. Pedig Varga Judit lett volna a párt listavezető jelöltje az alig négy hónap múlva esedékes európai választásokon, ahol Orbán arra számít, hogy ha a szélsőjobboldali pártok jól szerepeknek, nagyobb befolyásra tehet szert az EU-ban.

A Politico idézte Vadai Ágnest (DK), aki leszögezte: „Orbán a kénye-kedve szerint ad és vesz el pozíciókat, és bárkit kész feláldozni, hogy megtarthassa hatalmát”.

Novák lemondása még pénteken is teljesen valószínűtlen volt, de a Fidesz számára nem volt más kiút. Egy Budapesten állomásozó, neve mellőzését kérő nyugati diplomata szerint „Orbán nem lépett volna ilyen gyorsan, ha a Fidesz-szavazókat nem taszította volna az elnöki kegyelem, és hogy taszította, azt Orbán nyilván belső felmérésekből vonta le”. 

A Nováktól való megszabadulás egyben lehetővé teszi Orbán számára, hogy újra a Nyugattal folytatott nagyobb csatájára összpontosítson. Orbán a legrégebben hivatalban lévő kormányfő az EU-ban, de még soha nem volt annyira elszigetelt nyugaton, mint most – írta a portál, és hosszan sorolta, mi mindennel vonta magára az unió és a tagállamok haragját.

Odahaza azonban egyáltalán nem biztos, hogy vége a fejfájásnak. Még az Orbánhoz legközelebb állók normái szerint is kíméletlen, könyörtelen volt, ahogyan eldobta hűséges szövetségeseit – mutatott rá a Politico, Varga Judit elvált férjének, Magyar Péternek a kijelentéseit idézte.

Forrás: Hírklikk