"A fideszesek nem örökké ülnek a trónon"

HírKlikk 2019. október 21. 06:06 2019. okt. 21. 06:06

Az egyesült ellenzék arcaként Karácsony Gergely hadba vonul Orbán Viktor ellen. Úgy foglalta el hivatalát, hogy a magyarok fele szeretné már látni a Fidesz-korszak végét. A múlt vasárnapi választásokig úgy nézett ki, hogy a kormánypárt jóformán megingathatatlanul tartja kézben a hatalmat. Ám a szavazatok megoszlása megváltoztatta a politikai hangulatot - írja a Financial Times cikkét szemléző Népszava.

Maga a főpolgármester úgy nyilatkozott a lapnak, hogy évek óta most volt az első igazi verseny a vetélytársak között, az üzenet pedig az, hogy a fideszesek nem örökké ülnek a trónon. Már azzal átszakad a lélektani gát, hogy ez ki lehet jelenteni. Most már a lakosság egyharmada immár ellenzéki irányítás alatt áll, valamennyien városiak.

Karácsony a 2022-es választásokig ki akar tartani a siker receptje, az összefogás mellett. Szerinte minden érintett párt pontosan tudja, hogy nincs más alternatíva. Ám a városvezetőnek nem lesz könnyű dolga, hiszen egyfelől együtt kell működnie a kormánnyal, jóllehet az nem érdekelt a sikerében, másfelől viszont bizonyítania kell, hogy képes szembeszállni azzal – mondja Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója. De hozzáteszi, hogy a hatalomnak nem tanácsos a főváros teljes lakosságát magára haragítania. Mert különben legközelebb még keményebb lehet a visszavágás.

A polgármesternek az öt párt eltérő érdekei között kell lavíroznia. Az egyik fő célja az, hogy a CEU-n a lehető legtöbb oktatási program maradjon Budapesten. Ezen kívül várhatóan fellép a rabszolga törvény ellen. Orbán azonban továbbra is erős, és megvan a kétharmada a parlamentben. Bíró-Nagy szerint azonban a Fidesz megkapta az első jelzést, hogy nem legyűrhetetlen, és ezt most már mindenki tudja.

Forrás: Népszava