A Fidesznek már a 2009-es járvány idején sem számított az emberélet

Föld S. Péter 2020. április 12. 12:51 2020. ápr. 12. 12:51

Vásárhelyi Mária egészen kiváló és még annál is félelmetesebb cikket írt az Élet és Irodalomban arról, hogy a 2009-es sertésinfluenza járvány idején, az akkor ellenzékben lévő Fidesz ugyanazt a cinikus játékot űzte, mint most. Az akkori járvány nem volt annyira súlyos, mint a mostani, ám Orbán és társai hataloméhsége miatt, akkor is emberek haltak meg, miután a Fidesz politikusai, valamint a párthoz közeli orvosok az emberéleteket mentő, amúgy magyar fejlesztésű és világszínvonalú oltás ellen kampányoltak.

Annak idején, 2009. december 12-én Halálos cinizmus címmel én is írtam erről. Azért tartom érdemesnek felidézni az akkori szöveget, mert a Fidesz, amely most sem a vírus legyőzésével, hanem politikai ellenfelei agyagba döngölésével van elfoglalva, hasonló stratégiát követ, mint 11 évvel ezelőtt.

Ezt írtam erről 2009. december 9-én

Tizenhat honfitársunk halt meg idáig a H1N1 vírus miatt, számuk napról napra nő. Az elmúlt héten negyvenezren betegedtek meg, sokan vannak életveszélyben. Idáig csak olyanokat ölt meg az új vírus, akiket nem oltottak be. Mindeközben egyeseknek semmi sem drága – a mások életénél a politikai haszonszerzés többet ér.

Előbb csak fikázták az oltóanyagot, azt mondták, hogy többet árt, mint használ. Fidesz-közeli háziorvosok nyilatkoztak a tévében: ők bizony nem ajánlják a hozzájuk fordulóknak az oltást. Merthogy nem lehet tudni, mi lesz utána. Ezek a derék egészségügyi dolgozók azóta halált megvető bátorsággal kussolnak – Éger István, Cser Ágnes, merre jártok az éji homályban?

Azt mondták a Fidesz-közeli háziorvosok, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, kér-e oltást, vagy sem. Mari néni, Pista bácsi meg csak nézett – honnan kéne tudniuk, mi a jó, nem ők végezték el ingyen az orvosi egyetemet.

Agyrém és felelőtlenség – cinizmus a köbön

Idővel kiderült, amit már az elején is tudni lehetett: nincs baj a magyar oltóanyaggal, sőt, nemzetközi összehasonlításban is a legjobbak közül való.

Most ott tartunk, hogy az oltóanyagot gyártó céggel van baj. Cipruson bejegyzett offshore cég készíti az oltóanyagot, jaj, ki tudja, hová kerül a haszon.

Kit érdekel ez most? Kérdezzék meg a kórházban fekvő kismamákat: számukra most tényleg ez a legfontosabb? Kérdezzék meg a tizenhat halott magyar hozzátartozóit – valóban ezt szeretnék tudni a leginkább?

Békeidőben, amikor nem pusztít az influenza, mindent meg lehet kérdezni. Azt is, hogy ki fia borja az Omninvest nevű cég. Amely egyébiránt több mint tíz éve szállít vakcinát a magyar lakosságnak. Ők szállítottak és gyarapodtak már az Orbán-Torgyán kormány idején is, Medgyessy és Gyurcsány miniszterelnöksége alatt úgyszintén.

Idáig nem volt fontos, hogy kik állnak a vállalkozás mögött. Rendes, tisztességes, echte ungarische magyar emberek, vagy a minden hájjal megkent, nemzetidegen karvalytőke?

Most valamiért hirtelen fontos lett, hogy kinek a pénztárcáját vastagítja az Omninvest haszna. Meg lehetett volna kérdezni ezt már tíz évvel ezelőtt is. Öt éve, vagy három esztendővel korábban.

Vagy, teszem azt, fél év múlva. Amikorra remélhetőleg elmúlik a járvány. Amikor már nem a halottakat számoljuk, és nem az életveszélyben lévőkért aggódunk.

Cinizmus a köbön, pofátlan politikai haszonszerzés

A kormányzásra készülő párt prominensei néhány hete még azt nyilatkozták, hogy nem oltatják be magukat. Ezeknek az oltóanyaga nem kell nekünk, sugallták.

Aztán, ahogy egyre többen lettek betegek, kiderült, hogy a Vezénylő Tábornokot is beoltották. Nem volt nagy csinnadratta, elmaradt az ilyenkor szokásos felhajtás. Csöndben, észrevétlenül kapta meg a szurit, csupán a Kisalföld című megyei napilapnak nyilatkozta, hogy beoltatta magát. És a gyerekeit is természetesen.

Egy pocsék oltóanyaggal, amelynek, mint tudjuk, számtalan, ma még ismeretlen mellékhatása lehet. Azzal az oltóanyaggal, amelyet egy ismeretlen figurákból álló, kétes hátterű offshore cég gyártott.

A cinizmus nem ismer határokat. Előbb az oltóanyaggal volt baj, utána az azt gyártó céggel, most meg az a legújabb, hogy miért nem adja az állam mindenkinek ingyen az oltást.

Orbán Viktornak és a Fidesznek a hatalomért még az emberi élet sem számít.