A gyalogló utasok is megértőek a sztrájkoló Volán buszvezetőkkel
Somogy vármegyében hétfőn a 3500 járatból 890 nem indult el, közülük sok a reggeli csúcsidőben, ami jellemzően a nem főútvonal mellett fekvő kistelepüléseken okozott problémát.
A sztrájk támogatottsága a tavalyit is meghaladta, akkor 10 százalék felvette a munkát, ezúttal viszont a teljes állomány a munkabeszüntetésre voksolt, így a 250 megyebeli sofőr csak a kötelező járatokat vitte – számolt be a Népszava a Volán-sztrájk Somogy vármegyei helyzetéről.
A lap többeket megkérdezett, és úgy látta, hogy meglepően jó volt a fogadtatása a munkabeszüntetésnek, az utasok többsége nem a buszvezetőkre, hanem a buszosokkal packázó hatalomra haragudott, miközben többen kilométereket gyalogoltak a reggeli mínuszban.
Az egyik buszsofőr a portálnak elmondta: napi 18-20 órát vannak a munkahelyen, rendszeres, hogy valaki hajnali 3-4 óra között viszi az első járatát, az utolsót pedig éjjel 11 után. El lehet képzelni, milyen állapotban.
„És innen nézve, lehet, hogy somogyi szemmel első blikkre jók a fizetések, de havi szinte 100 órával töltünk többet a munkahelyen, mint egy átlagember. Hivatalosan kilenc órát lehet vezetni, a járatok között persze hivatalosan pihenőidőn vagyunk, vagy rendelkezésre állásin, Utóbbi azt jelenti, hogy bármilyen probléma esetén indulni kell az aznapra betervezett útvonalak mellett egy ad hoc fordulóra. És van belőlük elég, a forgalomirányítók napi szinten egy A4-es lapot írnak tele a váratlan eseményekkel, s elhiheti, nem lóbetűkkel" – írták. .