Az Orbán-kormány 46-szor nyúlt hozzá a tavalyi költségvetéshez

HírKlikk 2026. január 16. 17:00 2026. jan. 16. 17:00

Összesen 2212 milliárdot mozgattak meg kormányhatározatokkal. Először tíz nappal a megszavazása után kellett átírni a tavalyi költségvetést, utoljára két nappal az év vége előtt.

A hvg.hu foglalta össze, miként alakult a tavalyi költségvetés sorsa tavaly. Először megszavazása után tíz nappal kellett átírni a költségvetést, összességében pedig átlagosan nyolcnaponta nyúltak hozzá, 2212 milliárd forintot megmozgatva.

Hét nap és 22 óra – átlagosan ennyi időnként írta át a kormány a 2025-ös költségvetést, amelyet összesen 46 alkalommal módosítottak kormányhatározatokkal az elmúlt évben. Ez egyébként nem is kiugró adat, a 2021-es költségvetést például 85-ször írták át, igaz a 2024-es csak 37-szer.

A legnagyobb tételek sorrendjében az első négy helyezett a rezsivédelmi alap pénzeit érinti, ez a négy volt 100 milliárd forint fölötti, az utánuk következő kettő hasonló módon az egészségbiztosítási alapba pakolt át 96, illetve 64 milliárd forintot. Ezeket követi az a 63,7 milliárd forint, amelyet decemberben sok más állami beruházás keretének durva megvágásával a mohácsi Duna-híd építésére csoportosítottak át.

Forrás: hvg.hu