A gyermekeket nemcsak a szexuális abúzustól kellene védeni – 2. rész
Herczog Mária szerint a gyermekvédelmi szakma értői pontosan tudják, hogyan kell a gyermekvédelmet csinálni, és nagyon sokan így is csinálják. Ha megtehetik. Csakhogy egyre kevésbé tehetik meg. A vele készült interjú első részében azt mondta el, hogy nem a jogszabályok szigorítása lehet a megoldás a gyermekvédelemben. Ezúttal arról is beszélt, hogy nemcsak azok az esetek jelentenek problémát, amelyekben szexuális abúzus történt.
Nem csak Bicskén voltak és vannak problémák – emlékeztetett a szociológus. Példa erre az, hogy 2013-ban 23 évnyi munka után úgy mentettek fel egy szakembert az addig általa vezetett fővárosi intézmény éléről, hogy a helyére egy olyan budapesti gyerekotthon vezetőjét nevezték ki, ahol botrányok voltak. Az ombudsman többször is vizsgálatot indított „a gyermekekkel szembeni durva verbális agresszió, valamint a fizikai bántalmazás gyanúja” miatt, 2011 áprilisában pedig megállapította, hogy az otthonban sérülnek a gyermekek jogai. Két gyerek pedig meg is halt. A munkáját 23 éve kiválóan végző szakember felmentésének okáról pedig szó sem esett.
De most sincs másképp. A sajtó megírta, csakhogy alig figyeltek fel rá, hogy egy III. kerületi óvodában egy autista kisgyereket Mauglinak neveztek. Herczog Mária szerint nem minden esetben szexuális abúzusról van szó, hiszen ott egy 5 éves autista, nem beszélő kisgyereket gyaláztak, megaláztak, gyötörtek. Ezek után két óvónőt elbocsátatottak, a harmadik - a legnotóriusabb – azonban ott maradhatott, szóbeli figyelmeztetést kapott. A kérdés az, hogy miért. Ahogy kérdés az is, hogy a többi gyerek, aki szem- és fültanúja volt a megalázásnak, aztán a szülők, vagy a többi ott dolgozó hogyan dolgozza ezt föl? Ráadásul, ha az anyuka – mondhatnánk abszolút jogtalan módszerrel, a gyerekre kötött magnetofonnal – ezt nem deríti ki, soha nem tudta volna bebizonyítani. Miközben az iskolák, óvodák tele vannak ilyen történetekkel.
Herczog Mária megemlített egy másik botrányt is, amiről szintén beszélnek a gyermekvédelmisek, de hiába. Magyarországon korábban sosem történt meg, hogy újszülött csecsemők hónapokat töltenek szülészeteken, mert nincs számukra nevelőszülő. Mégpedig azért nincs, mert nem differenciált az a fizetés, amit adnak nekik. Az teljesen nyilvánvaló, hogy egy újszülött ellátása 24 órás munka. Amellett nem lehet dolgozni, s nagyon nehéz egy másik gyerekre is figyelni. Nyilvánvaló, hogy miután megnézik, kinek adják oda az újszülöttet, akár háromszor annyit kéne fizetni neki, mint más nevelőszülőnek. Akkor nyilván jelentkeznének erre a feladatra, és ezek a csecsemők nem mennének tönkre. Ráadásul sokkal olcsóbb volna, mintha intézménybe vinnék őket, és ott mennek tönkre. De nem történik semmi. Az újszülöttek a fővárosi kórházakban dekkolnak hónapokig. Ilyen Romániában volt, amikor ’89 után bezárták hirtelen felindulásból az intézeteket. De hogy létezhet ez Magyarországon? – tette fel a kérdést a szociológus.
Ezek a gyerekek nem örökbefogadhatók. Azt kellene megnézni, van-e arra esély, hogy hazamenjenek. De nem foglalkozik ezzel senki. A gyámhatóságnak előre kellene venni az ügyet. Csakhogy a jelenlegi kormány megszüntette a gyámhatóságoknál a speciális területi elosztást. Régebben a gyámhatósági dolgozó egy-egy területért felelt. Most mindenkinek mindent kell csinálni az önkormányzatokban, ami azt jelenti, hogy aki a hagyatékot, a gyámságot intézi, annak a feladata a gyerekvédelem is. Vagy ért hozzá, vagy nem. Nagyon nagy a fluktuáció, mert igen nehéz munka, és egy ügyintézőnek kétszáz aktája van. Mire a most megszületett kisbabára sor kerül, addigra négy éves lesz, és akkor már nagyon nehéz elvinni. De ez senkit nem érdekel.
Herczog Mária azt mondja: „értem, hogy Bicske világbotrány, borzalom, na, de közben az életben minden nap történnek tragédiák, amelyek nem szexuális abúzusról szólnak és nem lehet őket pedofíliának nevezni, ezért nem is ütik át az érdeklődés falát. A szociológus nem túlzottan optimista. Úgy fogalmazott, nem látja, hogy azok az emberek, akik most a szigorítást harsogják, mozdíthatóak lennének egy jobb gyermekvédelem irányába. Meglehet, nem értik a problémát, hiszen az aligha feltételezhető, hogy ennyire gonoszok lennének. Akkor pedig – kérdezett ismét Herczog Mária - milyen emberi minőségek vannak a most beharangozott intézkedések mögött? Majd hozzátette: „az ember tehetetlennek érzi magát, mert nem tud mit csinálni. Aztán ez a mostani ügy is elhal majd egy idő után, és pontosan ott folytatódik minden, ahol előzőleg volt. Ilyen körülmények között tényleg azzal kell szórakozni, hogy megszigorítják az igazgatók kiválasztását? Miközben – és ilyen sem volt soha –, állami fenntartású gyerekotthon a Facebookon kuncsorog mosógépért, és aztán megtiltják nekik, hogy adományt elfogadjanak, nehogy kiderüljön, hogy milyen rossz a helyzet van. Az ember esze megáll.”
|
Részlet egy volt intézetis leveléből Aki nem volt részese, nem is tudhatja, milyen is az intézetisek élete. Ebbe enged bepillantást az a drámai levél, amelyet egy volt állami gondozott osztott meg a Facebook-on. Ebből idézünk egy részletet. „Mint volt állami gondozott, csak a szavakat keresem arra, hogyan is történhetett meg az, hogy elnöki kegyelemben részesülhetett egy olyan ember, aki kulcsszerepet játszott állami gondozott gyerekek szexuális bántalmazásában. „Intézetisnek” lenni nem egyszerűen azt jelenti, hogy nincsenek szüleid, hanem azt, hogy te tulajdonképpen nem létezel önálló élő, hús-vér gyerekként a állam számára. Van egy iktatási szám a mappádon és ez alapján tartanak nyilván a „telephelyen”. ( az én intézetemre is ez volt kiírva.) Itt nincs szó az állam szempontjából emberi mivoltunkról. Az első 5-6 évet még megúszhatod, ha csecsemőotthonba kerülsz, de utána beraknak egy nagy intézetbe, ahol a következő 12 éved fogod eltölteni. Ez azt jelenti, hogy 6 évestől 18 éves korig. Az ilyen helyzetben lévő gyerekek érzelmileg súlyosan elhanyagoltak, szocializációban visszamaradottak, és elképesztően vágynak a biztonságra és a szeretetre. Az egyetlen, akiben bízhatsz az az épp aktuális nevelőd, de általában senki nem marad 1-2 évnél tovább. Meg persze az intézmény igazgatója. Ha ilyen ember árul el, jelentse ez most azt, hogy fajtalankodik veled vagy nem véd meg, jelen helyzetben pedig még kényszerít is arra, hogy megtagadd az igazadat, az további nagyon komoly sérülést okoz az önbizalom és a mások iránti bizalom terén egyaránt. A későbbi következményekről nem is beszélve. A jelenlegi kormány közel tíz éve, nagyon módszeresen teszi tönkre az állami gondozotti rendszert. A gyerekek nagy része nem kerül örökbefogadó családhoz. Kiszórják őket inkább nevelőszülőkhöz, hiszen így statisztikailag jó számokat tudnak felmutatni arról, hány gyerek is él jelenleg intézetben. Csakhogy a nevelőszülők egy része megélhetési forrásként tekint az adott gyerekre. Majd amikor megunja, visszaadja őt, és kap egy másikat. Az ő alkalmasságuk vizsgálata felületes vagy egyáltalán nem is történik meg. Nem egy ilyen családnál élő volt „zacis” barátom esett ennek áldozatául. Volt, akit fizikailag bántalmaztak, vagy egyik napról a másikra már haza se mehetett, vagy éppen eladták emberkereskedőknek. Lehet bőven válogatni a családbarát vagy éppen a korábbi, szociális kormány által nyújtott lehetőségek közül…” |
(Az 1. részt itt olvashatják)
