A Gyermekmentő Alapítvány volt központját lakóházként árulták

HírKlikk 2021. december 2. 13:43 2021. dec. 2. 13:43

Miközben milliárdok folytak át két kétes múltú alapítvány kezén, különböző ingatlanok kerültek az alapítványi tagok, majd onnan új vevők tulajdonába.

A birosag.hu-ra feltöltött dokumentumokban az alapítványoknál látszólag nincs nyoma az adásvételből befolyó összegeknek vagy épp értékcsökkenésnek – írja az Átlátszó. A még létező szervezetet is hiába keresték emiatt.

A Pest megyei Csobánkán három ház is kötődik a két kétes múltú alapítványhoz, illetve az azokban közreműködő emberekhez. Két ingatlan a Gyermekmentő Alapítványé volt, és az alapítvány kurátora, Gombár Györgyi és Lhotsky András vásárolta meg. Az egyiket idén februárjában egy magánszemélynek értékesítették. A harmadik ház az Országos Állatmentő Alapítványé volt, amelynek kuratóriumában többek közt Gombár Györgyi és Lhotsky András foglalt helyett. Az alapítvány 2021 májusában megszűnt. Gombár 2019. június 28-án vásárolta meg az ingatlant.

Gombár a Gyermekmentő Támogató Alapítvány és az Országos Állatmentő Alapítvány mellett az alapítója illetve kurátora volt a daganatos.hu-nak is. Mindhárom alapítvány több százmillió forint szja egy százalékos felajánlásban részesült az évek alatt, összesen több milliárd forintot bezsebelve. Azt, hogy mennyire végeztek/végeznek valós tevékenységeket az alapítványok, nehéz megítélni, de az biztos, hogy a KEHI vizsgálata után feljelentést tettek ellenük, költségvetési csalás gyanújával.

Forrás: Átlátszó