A gyermekorvos szerint nem kéne kinyitni a középiskolákat

M.I. 2021. január 7. 08:26 2021. jan. 7. 08:26

Arról, hogy mennyire káoszos a koronavírus járvány elleni védekezés hazánkban, leginkább azok a középiskolai igazgatók, tanárok és diákok beszélhetnének, akik január 6-án még nem tudják, hogy január 11-én megkezdődik-e számukra a tantermi oktatás vagy sem. Dr. Póta György gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint, ha a középiskolákban eddig ez nem kezdődött el, akkor járványügyi szempontból jó lenne, ha pár hétig még így is maradna.

A középiskolák igazgatói, tanárai és diákjai közül sokan valóságos „kremlinológusokká” képezték át magukat, és a „felsőbb hatalmak” valamikori kijelentéseiből próbálják kitalálni, mi is a teendőjük december 11-én, bemenni az iskolába, vagy sem. Ugyanis egyelőre csak az érvényben lévő kormányrendelet nyújt számukra némi eligazítást. Eszerint január 11-én véget ér a középiskolák bezárása. A 444 tudomása szerint egyre több hazai középiskola jelzi a diákoknak és a szülőknek: úgy készülnek, hogy a jövő héten megnyitnak. Van, ahol előre közlik a tervezett biztonsági intézkedéseket, és akad olyan intézmény, ahol már az ebédpénzt is beszedték.

Azt is sokan számításba veszik, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs december 16-ai ülése utáni tájékoztatón kijelentő módban közölte, hogy a téli szünet után az általános iskolákban január 4-én, a középiskolákban pedig január 11-én kezdődik újra a helyszíni oktatás.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi, január 3-ai rádióinterjújában elejtett mondatai viszont inkább arra utalnak, hogy nem lesz lazítás semmilyen területen, mivel szó szerint ezt mondta: „Ha a vakcina előtt kezdesz lazítani, a vakcina meg nem érkezik meg, akkor egy fertőzéshullámot indítasz el, és szabadítasz rá az országra”. Bár az is igaz, Orbán kijelentése sem jelenti feltétlenül azt, hogy mégse nyitnának ki hétfőn a középiskolák, hiszen ez formailag nem számítana lazításnak, mivel érvényes kormányrendelet szól róla.

Sokan arra vártak, hogy az operatív törzs  január 6-i tájékoztatóján kapnak a középiskolák nyitásáról tájékoztatást, de erre január 8-áig nekik is várniuk kell. A kormány ugyanis a járványhelyzet függvényében dönt róla, és a döntést akkor hozzák nyilvánosságra.

Dr. Póta György gyermekorvos szerint ha a középiskolákban eddig még nem kezdődött el a tantermi oktatás, jó lenne, ha pár hétig még így is maradna ezekben az intézményekben.

A nagyobb gyerekeknél ugyanis az életforma miatt nehéz a fertőzéseket megállítani. Póta György meggyőződése szerint a kamaszok nem is az osztálytermekben fertőzik meg leginkább egymást, inkább arról van szó, ha iskolába járnak, akkor utána „bandáznak”. Ehelyett azonban nagyon „józan” életmód kellene ahhoz, hogy ne terjedjen a fertőzés. Hozzátette, az is kétségtelen tény, hogy a tinédzserek között megy legkönnyebben a fertőzés átadása. Ha – szerencsére – ők maguk nem is betegszenek meg komolyan, elég komoly fertőző transzferek, ezért járványtani szempontból biztosabb őket otthon tartani.

Dr. Póta György azt is elmondta, szerinte az iskolák nem olyan nagy veszélyforrások, mint ahogy azt sokan gondolják, de, ha már eddig nem jártak be a gyerekek a középiskolákba, akkor azt a pár hetet, ameddig egy kicsit rendeződik a helyzet, nem is kellene megtenniük. A statisztikákból lehet látni, hogy amikor a karácsony miatt mindenki „kivonta magát a forgalomból”, az emberek otthon maradtak, nagyon visszaestek a fertőzést mutató mérőszámok. Hozzátette, nyilvánvaló, minél szélesebb körben nyitjuk meg az emberek közötti találkozások lehetőségét, annál hamarabb mennek vissza ezek a számok a december eleji fertőzési számokhoz.

Vagyis, ha még egy pár hétig tudnánk tartani a „békés időszakot”, akkor, ahogy minden józanul gondolkodó szakember, úgy az ő meggyőződése szerint is, a januári fertőzések erősödését meg lehetne úszni.  Ezalatt az időszak alatt megkezdődhetnek a vakcinációk – még ha az oltásokkal néhány héten belül nem is jutunk el odáig, hogy széles körű védettségről beszéljünk –, a fiatalok akkor sem úgy betegszenek meg, hogy az ellátó rendszert, a kórházakat terhelnék. Dr. Póta György azt mondja, neki sok Covid-pozitív gyerek betege volt, de orvosi szempontból egyiküknél sem kellett közbeavatkozni, némi láz- és fájdalomcsillapítóval, kellő mennyiségű pihenéssel mindenki túl esett rajta. Ezért úgy gondolja, jó lenne húzni az időt addig, amíg a súlyos betegségre hajlamos réteget sikerül az oltással megvédeni.

A gyermekorvos szerint úgy néz ki, hogy a Covid19 miatt életre hívott intézkedéseknek köszönhetően, a közösségben terjedő enyhébb, de tömegében jóval nagyobb felsőlégúti vírusokat, akár még az influenzát is kivédték. Ugyanis azok a tömegesen lázas, köhögős gyerekek, akik egyébként december elejétől márciusig megtöltötték a rendelőt, most nincsenek.