A gyermekvédelemben az elvesztegetett évek után próbálnak tüzet oltani

A napokban nagy visszhangot keltett a hír: Pintér Sándor belügyminiszter a parlamenti meghallgatásán elismerte, a kórházban hagyott csecsemők növekvő száma tarthatatlan, ezért a kormány gyorsított tempóban több új csecsemőotthont létesít a befogadásukra. Már megnyílt egy 80 férőhelyes otthon Miskolcon, amelyet hamarosan   további csecsemőotthonok követnek, így Karcagon egy 32 férőhelyeset december 12-én adtak át, Miskolcon további 40 férőhely létesül és Mátészalkán egy 80 férőhelyes otthon átadását pedig 2026 első félévére tervezik.  

Mindez azonban a szakértő szerint ellentétes a nemzetközi és a hazai szabályozással, mert a 12 év alatti gyerekeket a törvények szerint kizárólag nevelőszülőnél volna szabad elhelyezni. 

Pehr Erika felhívta a figyelmet a gyermekjogi koalíció alapvető kifogására, miszerint a kormány a kórházban hagyott újszülöttek ügyét tüneti módon, kampányszerű intézkedésekkel kezeli, miközben a vér szerinti család támogatása, az alapellátás, a családsegítés, valamint a nevelőszülői rendszer is évek óta válságban van, kevés a férőhely, illetve egyre kevesebb az örökbe fogadni szándékozó szülő is. Úgy látja, hogy az új, nagy létszámú csecsemőotthonok építése és a nevelőszülői díjak mostani jelentősebb emelése inkább a kapkodó és kényszerű döntéshozatal beismerése, mintsem egy valódi, a kérdést hosszú távon kezelni kívánó reform része. „Az újszülöttek kórházban maradása mögött egyszerre állnak szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi okok. Sok szülő azért nem tudja hazavinni gyermekét, mert ehhez nem kapott időben valós segítséget” – mondta, s hozzátette: ma már jogilag az is lehetséges, hogy a terhesség alatt jelezze a védőnő a gyermekjóléti központnak, hogy megszületése után a baba „nem vihető haza”. A gyámhivatal pedig ennek alapján kimondhatja a végzést. Noha a „nem hazavihető” jogi minősítés korábban nem szerepelt a gyermekvédelem szókincsében, a védőnők egy része a gyermekjóléti szolgálatok szociális munkásaival szemben is sokszor a kiemelés, a „nem hazavihetőség” kimondása felé tolja az ügyeket. A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint ez a megközelítés a válsághelyzetben lévő anyák támogatása helyett inkább a hatósági beavatkozást erősíti, miközben a jogszabályok már ma is ismerik a „válsághelyzetben lévő várandós nők” kategóriáját, amelyhez célzott támogatásoknak kellene társulniuk. Jogászként úgy látja, hogy a kórházból haza nem vihető csecsemőket érintő gyakorlat még kiforratlan, kevés döntés született, nincs egységes szempontrendszer és eljárásrend.

Miközben a családok támogatási rendszere „bedugult”, nincsenek a nevelőszülői hálózatban férőhelyek, telítettek a gyerekotthonok is, így nemcsak a csecsemők elhelyezése megoldatlan, hanem a családban veszélyeztetett – nem feltétlenül bántalmazott, de súlyos életviteli problémákkal küzdő – gyerekeké is. Az ombudsmani vizsgálatokra hivatkozva, Pehr Erika megjegyezte, hogy a kiemelések mintegy harmadánál a szegénység a meghatározó ok, a legsúlyosabb helyzet pedig a roma családoknál koncentrálódik, ahol a gyerekek visszakerülése támogatás nélkül szinte lehetetlen.​

A Gyermekjogi Koalíció már évek óta jelezte, hogy egyre több csecsemő lehet tartósan a kórházakban, de az ellátó hálózat folyamatosan tagadta ezt, pedig, ha már időben odafigyeltek volna, bőven lett volna ideje a kormánynak a megelőzésre, az alapellátás megerősítésére, a szakemberhiány kezelésére. Pehr Erika szerint a csecsemők és kisgyermekek egyéni helyzetének felmérése, értékelése, továbbá az elengedhetetlen reformfolyamatok elmaradása miatt mára romokban van a gyermekvédelem. Most a kormányzat kapkodva próbálja kezelni az elmélyült válságot, s talán már vizsgálná azt is, hogy miért marad évek óta egyre több csecsemő a kórházban. A legjobb példaként említette a sebtében létesített csecsemőotthonokat, amelyeket főként Észak-Kelet-Magyarországon hoznak létre, sokszor akár több száz kilométerre azoktól a kórházaktól, ahol a család elhagyott kicsinyeit ápolták, vagy ahol a csecsemő családja lakik.  

Feltették a kérdést, hogyan motiválhatók és segíthetők a szülők, hogy rendszeresen látogassák az elhagyott csecsemőket és kisgyermekeket? Mi az oka annak, ha nem látogatják őket? Pehr Erika szerint kézenfekvő a válasz: a kórházi intézmények sem a gyermekvédelemre vannak kitalálva, a látogatási időt a kórházi rendhez szabják, s a távoli csecsemőotthonok vagy kórházak felkeresésére sem pénze, sem módja nincs a szülőnek. „Ezzel is még inkább ellehetetlenítik a szülő–gyermek kapcsolatot” – tette hozzá, miközben a csecsemőknek szoros fizikai és érzelmi kapcsolatra volna szükségük elsődlegesen az édesanyákkal, akiknek segíteni kellene a szülői készségeik és képességeik fejlesztéséhez, ami megint egy más szemléletet igényelne.

A Gyermekjogi Koalíció – és személy szerint ő maga is – úgy látja, hosszú távon működésképtelen lesz az ilyen nagy létszámú csecsemőotthonokra épülő modell, ami a gyermekvédelmi törvény előtti, a gyermeki jogokat sértő időszakra emlékeztet, s mert a probléma gyökere megmarad, ezzel konzerválják a gyerekek intézményi elhelyezését.​

Fontos arról is beszélni, hogy milyen szerepet játszik a szegénység, a lakhatási probléma, illetve az előítéletes megítélés abban, hogy a hivatalos személyek már a gyermek születése előtt megtiltják az újszülött hazatérését? Ebben kétségtelenül szerepe van annak, hogy a leggyakrabban ez azokon a szegregált településrészeken fordul elő, ahol generációk óta nincs munka, ahol a családok víz, fűtés, mellékhelyiség nélkül élnek, és akár már a hatodik gyerek születik ilyen körülmények közé. Pehr Erika elismeri, hogy ha egy védőnő ilyen helyzetben azt mondja, oda „nem kéne visszaengedni” az újszülöttet, az a gyerek védelme szempontjából érthető, de szerinte ilyenkor mindig fel kell tenni a kérdést: miért ilyen a helyzet? Miért nem kapott a család korábban segítséget? Felidézte: a 2000-es években indultak telepfelszámolási programok, de ezek mára kifulladtak, és csak akkor kerülnek újra a politikusok látókörébe, amikor a droghasználat, a bűnelkövetés vagy más súlyos ügy nyilvánosságot kap. Az elmúlt évtizedben a magyar kormány sok uniós pénzt költött a szegregált településrészek felszámolására, viszonylag kevés sikerrel, persze jó gyakorlatokat is fel lehet mutatni.  „Új, átfogó programokra lenne szükség, ott is, ahol nem klasszikus telepeken élnek az emberek, több munkahelyre, a fogamzásgátló szerekhez jobb hozzáférésre, átmeneti otthonokra volna igény, ahol a szülők a gyerekeik mellett sajátíthatnák el a gondozási készségeket.”

Kérdés az is, milyen körülmények akadályozzák az elhagyott csecsemők örökbefogadását, vagy a nevelőszülőhöz történő elhelyezésüket?  Évtizedek óta ismert tény, hogy a jogszabályi tiltás ellenére, a nevelésbe vett gyermekek legalább egyharmada elsődlegesen a családja anyagi helyzete miatt él a gyermekvédelemben, s a kutatások szerint a kizárólag szegénységük miatt családjuktól elszakítottak jelentős része vélelmezhetően roma gyermek. Nem ismert viszont, hogy hány olyan kisgyermek kényszerült élete első heteit a kórházban megélni, akit kizárólag a családja szegénysége miatt nem engedtek haza az édesanyjával. És azt sem lehet pontosan tudni, hogy a roma gyermekekkel szembeni rendszerszintű diszkrimináció közrejátszik-e ebben. Sajnálatos módon, a gyermekvédelmi rendszer hivatalosan nem gyűjt etnikai adatokat, ami nem szolgálja a gyermek érdekét, és az ENSZ Gyerekjogi Bizottsága is kifogásolta már ezt a magyarországi gyakorlatot. Példaként említi, hogy az Egyesült Államokban amióta a „vak döntéshozatalt” bevezették, a szakemberek csak a tényhelyzetet elemzik, nem tudják, melyik családról van szó, hol élnek, így csökken a szubjektív félelem és előítélet hatása. A végeredmény látványos: kevesebb afroamerikai gyereket emelnek ki a családból, mint korábban. 

Ami a hazai az örökbefogadások alacsony számát illeti, sok szülő nálunk nem szívesen fogad el roma vagy sérült gyereket, de ugyanez a külföldi örökbefogadásoknál kevésbé jelent problémát. „Az örökbefogadásokat súlyosbítja a demográfiai helyzet is, a magyar családoknál már nemcsak egészségügyi okokból marad el a gyermekvállalás, hanem a szülőkorú felnőttek egy része különösen élettársi kapcsolatokban tudatosan választja a gyermektelenséget” – mondta a szakértő. Szerinte mindehhez társul a mélyülő szegénység, az élelmiszerárak mintegy 70 százalékos drágulása, miközben a bérek és jövedelmek ezt nem követték. 

2024-ben mintegy ezer csecsemő került be a gyermekvédelmi rendszerbe, a három év alatti gyerekek száma is egyre magasabb. Ezeknek a gyerekeknek jelentős részét sem nevelőszülőknél, sem gyerekotthonban nem tudják megfelelően elhelyezni, ami tovább fokozza a rendszer működésképtelenségét. Pehr Erika elismerte, hogy a kormány mostani lépése, a nevelőszülői díjak emelése, elvben jó irány, amivel a Gyermekjogi Koalíció is egyetértett, de kicsit megkéstek vele. Továbbá az is elengedhetetlen, hogy a nevelőszülők megfelelő szakmai támogatást is kapjanak olyan településeken, ahol adottak a megfelelő szolgáltatások a gyermekek megfelelő gondozása és fejlesztése érdekében. Két éve szorgalmazták, eddig hiába. „Ha a kormány ezt két éve meglépi, és közben fejleszti az alapellátást, lépeseket tesz a szakemberek megtartásáért is, akkor ma nem lenne ekkora krízis. A kormány családpolitikája alapvetően munkaalapú és adókedvezmény-központú, amiből pontosan azok szorulnak ki, akiknek leginkább szükségük volna a támogatásra. A családi pótlék emelése szóba sem kerül, miközben a válsághelyzetben lévő anyák, a szegény családok és a telepeken élők számára ez lenne az egyik legközvetlenebb segítség. Most az elvesztegetett évek után egyszerre próbálnak tüzet oltani, miközben a gyermekvédelmi rendszer minden szintjén szakemberhiány van. Félő, hogy alapvető reformok nélkül hamarosan nem lehet majd kezelni az elhelyezési válságot” – összegezte a helyzetet a szakértő. 

Katonáné dr. Pehr Erika 2024. március 14-én beszélgetett Bolgár Györggyel a KlikkTV Tíz című műsorában