A harmadik világháború

A nyugati közvéleményt nem izgatta a dolog. Sokan rajongtak a kemény kezű vezetőért, aki átnevelőtáborokba vetette a homoszexuálisokat, és költséges médiakampányt folytatott a globális háttérhatalom ellen. Persze voltak a kánnak kritikusai is, akiknek nem tetszettek a diktatórikus intézkedések, a koncentrációs táborok és az emberkísérletek, a nyugati kormányok azonban kölcsönös partnerségre törekedtek Mongóliával: olcsón importáltak nyersanyagot, és gyártattak híradástechnikai eszközöket. A mongol kán rabszolgákkal dolgoztatott, így minél több emberi jogot sértett meg, annál olcsóbb és kényelmesebb lett az élet Európában és az Egyesült Államokban.

A hatalmasra növő, már a világűrből is látható hulladékhegyek, a savassá váló óceánok és az egyre gyakoribb szmogtornádók sem zavarták a nyugati fogyasztókat, akik épp ekkortájt fedeztek fel egy új közösségi élményt, a HipStart. Nem kell túlreagálni – mondta a politikus, a háziasszony és a körzeti orvos. Ez a világ rendje – fűzte hozzá az aranyifjú, a tőzsdespekuláns és a leszázalékolt adóellenőr, s elégedetten számolta Airbnb-jövedelmét, részvényhozamát és dinamikusan emelkedő nyugdíját.

Egy nap a kán elindult meghódítani Európát. Sok katonája és sok európai fegyvere volt, melyeket német, francia és svéd fegyvergyártók néhány évvel korábban busás haszonnal adtak el neki. Európa gyorsan cselekedett: felajánlotta, hogy minden pénzét a kánnak adja, csak kímélje meg a kontinenst. A kán válaszra sem méltatta az ajánlatot. Aztán az európai politikusok felajánlották, hogy 2070-ben a kán egyetlen puskalövés nélkül elfoglalhatja a kontinenst, csak adjon még húsz jó évet. A kán erre már hajlandó volt reagálni, válasza azonban nemleges volt, és egy vírus szívósságával nyomult a kontinens határai felé. Ekkor Európa két részre szakadt.

Egyik fele nem volt hajlandó hinni a médiának, inkább tovább bulizott, és fogyasztott – nem tudták elképzelni, hogy bármi baj történhet, hisz ők már lájkolták, hogy #legyenbéke, meg hogy #élniésélnihagyni. A média annyiszor riogatott már, miért pont most mondana igazat – vélekedtek sokan, és úgy érezték, végre megtanultak átlátni a hírhamisító újságírók meg a korrupt politikusok hazugságain. Az európaiak másik fele óvóhelyekre vonult, és követelte, hogy a kormány védje meg a határokat – hamarosan kiderült azonban, hogy nincs államhatalom, és nincs fegyveres erő. A hivatalnokok már csak az adószedéshez értettek, a rendőrséget privatizálták, a fegyvereket meg titokban ellopták – a kán jó pénzt fizetett értük.

Az invázió gyorsan lezajlott. A kán csapatainak mindössze a jajveszékelést kellett elviselniük – néhány hónap alatt elvégezték a munkaképtelenek kiirtását meg a munkaképes rabszolgák szibériai bányákba és ázsiai tengerekre hurcolását. A távol-keleti harcosok csodálkoztak, hogy szerte a kontinensen mennyi szép város, s azokban milyen rengeteg gyönyörű épület van – aztán lerombolták valamennyit. A szívük mélyén sajnálták is, de értették a kán parancsát: nem hagyhatják, hogy megfertőzze őket a nyugati luxus és kényelem. Így aztán a háború elmaradt – de annyira jó volt a marketingje, hogy még évszázadokon át harmadik világháborúként hivatkoztak rá.