A hatalom is egy addiktív szer – mondják elemzők Kötcséről

Lukácsi Katalin 2023. szeptember 12. 07:20 2023. szept. 12. 07:20

Az biztos, hogy önbizalomban nincs hiány – értékelte Nagy Attila Tibor politikai elemző a szombati kötcsei pikniken elhangzott miniszterelnöki beszédet. A kiszivárgott információk szerint ugyanis Orbán Viktor elmondta, hogy immáron nemcsak 2030-ig, hanem legalább 2034-ig akar hatalmon maradni. Ember Zoltán, az Iránytű Intézet ügyvezetője a mostani találkozó sajátosságát abban látta, hogy nagyobb hangsúly került a belpolitikára, ami azonban jellemző a választások előtti kötcsei találkozókra.

„Addig éljen, míg a honnak él” – Szép Ilonkájában Vörösmarty ezzel a felkiáltással hidalta át azt a dilemmát, hogy mire is ivott volna az álruhás Mátyás király, mikor ivótársa a királyra emeli poharát. A jelek szerint ilyen szemérem és dilemma nem emészti Orbán Viktort, aki – mint szombat óta tudjuk – nemcsak 2030-ig, hanem most már 2034-ig tervezi miniszterelnöki pályafutását. Az már talán fel sem merül, hogy közbevessük: ehhez azért még a választóknak is lesz pár szavuk. „Érzésem szerint Orbán Viktor a Mexikóban hetvenegy évig kormányzó Intézményes Forradalmi Pártra is célozhatott, legalábbis a Fidesz előtt van egy ilyen példa” – fogalmazta meg értelmezését Nagy Attila Tibor politikai elemző, aki elmondta, hogy a latin-amerikai országban korábban uralkodó politikai közösség története releváns minta lehet a jelenlegi magyar hatalom számára. Ahol valamiképp rímelő keretek között, választások által legitimálva, mégis inkább autokratikusnak számító rendszerben vezette az említett kormánypárt Mexikót.

Hogy az eddig ismételt 2030-at a kormányfő kitolta 2034-ig, az nem arra utal, hogy ne látná biztosítottnak utánpótlását. Nagy Attila Tibor épp ellenkezőleg, úgy véli, Orbán tudatosan ügyelt arra, hogy jöjjenek az új generáció képviselői is a hatalom közelébe, ezért is emlegette tavaly éppen Kötcsén a 2060-as évszámot, mint pártja kormányzásának remélt végdátumát.

„A háború egy jó alap arra, hogy arra hivatkozva, a Fidesz folyamatosan tudja a veszélyhelyzetet és a különleges jogrendet hosszabbítgatni, ami sajnos egyes habitusú vezetők számára olyan, mint a drog, mert nem nagyon tudnak belőle kilépni” – fogalmazott Ember Zoltán, az Iránytű Intézet elemzője arra a kérdésünkre, hogy a jelenlegi kormánynak (szűk értelemben véve, csak politikai szempontból) az elhúzódó háború vagy egy gyors békekötés volna az érdeke. Mára úgy látszik, a hatalomból fakadó furcsa addiktív szer már jócskán hat a kormányzó pártra, ahogy fokozatosan tolódnak ki Orbán Viktor beszédeiben politikai ambíciójának időbeli korlátai – hiszen egy autokrata vezető nem mehet nyugdíjba, ahogyan ezt Nazarbajev kazah vezető közelmúltbeli példája is mutatja – tette hozzá Ember Zoltán.

A politikai elemző azonban arra is felhívta figyelmünket, hogy a mostani Kötcsén – legalábbis a kiszivárgott információk szerint – inkább a belpolitikai kérdések kapták a hangsúlyt, ahogy ez lenni szokott a 2004 óta megrendezett eseményen, ha éppen egy választási év előtt állunk. „Nem rejtőzött el a problémák elől” – értékelte Ember Zoltán, majd hozzátette azt is, hogy azt pedig az elmúlt hetek orbáni nyilatkozataiból és a mostaniból is ki lehetett hallani, ahogy csitítgatni próbálja táborát, és ígéri, az aggasztó jelenhez képest már a közeljövő is sokkal jobb lesz.

Nagy Attila Tibor ehhez csatlakozva úgy értelmezte a beszéd kiszivárgott elemeit, hogy Orbán Viktor tartja magát a hosszú távú víziót rajzolni tudó politikus szerepéhez, amelyet az aktuális gazdasági problémák csak annyiban akadályoznak meg, hogy a nagyívű tervek megvalósulását kissé késleltetik. A politikai beszédekben megfogalmazott történelmi léptékek ellenére, az ország rövid távú kihívásait illetően Ember Zoltán ebben a politikai szezonban nem (sem) számít „hosszú távú, tudatos, megtervezett cselekvéssorozatra, hanem inkább tűzoltásra, és este fél tizenegykor megjelenő, akár visszamenőleges hatályú kormányrendeletekre”. Ebben a megérzésében erősítik meg az elemzőt a most bejelentett 15 pontos terv kiszivárgott elemei, amelyek sem érdemi konkrétumot, sem különösebb újdonságot nem tartalmaznak, leszámítva a Paksot érintő tervet az orosz helyett francia üzemanyaggal.

„Nyilván az ellenzéknek nem esik jól, hogy Orbán immáron 2034-ig tervez” – jegyezte meg Nagy Attila Tibor arra a kérdésünkre, hogy ez a dátum üzenet lehet-e az ellenzék számára. Szerinte a politika fő célja ezzel nem az ellenzék demoralizálásának a szándéka, hanem a miniszterelnök magát és a Fideszt valóban alkalmasnak tartja arra, hogy addig vezesse az országot. Már csak azért sem akarhatja az ellenzéket elkedvetleníteni, mert „Orbán Viktor nem lát komoly belpolitikai ellenerőt” maga körül – tette hozzá. „Az biztos, hogy önbizalomban nincs hiány” – állapította meg Nagy Attila Tibor, rímelve ezzel a Hírklikknek még Kötcse előtt nyilatkozó Róna Dániel politikai elemző szavaira, aki a negyedik kétharmad után a gazdasági bajok ellenére, egy magabiztos közösség találkozására számított a kötcsei pikniken. Ez pedig – a jelek szerint – be is vált.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom