A jelenség neve: bullying

A parlament a héten elfogadott egy kilencvenegy oldalas salátatörvényt, amely többek között felhatalmazza a tanárokat és az iskolaőröket a diákok csomagjainak átvizsgálására és bizonyos tárgyak elkobzására. Ezentúl lesz egy „tiltott tárgyak listája”, amelyen többek között szerepelnek majd az élet kioltására alkalmas tárgyak is, nehogy megismétlődhessen, ami legutóbb a Győrhöz közeli Bőny általános iskolájában történt. Ott egy hatodikos lány az osztálytársát szúrta szívtájékon. Kemecsén 12 éves diáklányokból álló csapat nekiesett egy 10 éves fiúnak, akit olyan brutálisan megvertek, hogy másnap ki kellett venni a lépét. A tolnai nagykónyi általános iskolájában többen is megverték a tanteremben 13 éves diáktársukat.

Az UNICEF Magyarország széles körű felmérést végzett a magyar középiskolások körében az iskolai zaklatással, az erőszak elterjedtségének mértékével és működésmódjával kapcsolatban. A kutatás aggasztó eredményeket mutat. A magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást. A megkérdezettek 66 százaléka arról számolt be, hogy tanulmányai idején rendszeresen éri – vagy érte – fizikai, lelki vagy verbális erőszak, az esetek csaknem felében napi szinten. 

A gyakori ismétlődés különösen a fizikai erőszak esetében, az iskolatípusok közül a szakképző iskolákban és az általános iskolákban a legjellemzőbb. A megkérdezettek szerint ez legtöbbször az osztályteremben történik, de sajnos sokszor itt nem áll meg a csetepaté, gyakran az online térben is folytatódik személyes üzenetek formájában, vagy a közösségi médiában még szélesebb körben. A bántalmazási esetek kimagasló többségében az osztálytársak az elkövetők, de előfordul, hogy az iskolai közösség más tagjai, esetenként a tanárok is részt vesznek a bántalmazásban.

Németh Adrienn, aki a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetében, illetve a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházban gyermek- és ifjúsági pszichiáterként dolgozik, úgy gondolja, hogy az agresszió, a kortárs bántalmazás gyakori jelenség a fiatalok körében. Irodalmi példákra hivatkozva mondja: „Bennünk lakik a gonosz, az agresszió, de minden azon múlik, ki, hogyan tudja kezelni az érzelmeit, levezetni az indulatait.” Korunk sajátosságának tekinti, hogy amíg a kortárs bántalmazás az internet időszaka előtt az iskolában, de legkésőbb délután négykor véget ért, a hétvégén pedig fel tudtak lélegezni a gyerekek, mert visszakerültek a család támogató közegébe, most minden második iskola esetén az online térben is folytatódik a bántalmazott gyerek zaklatása. 

Az online térben zajló megalázás, gúnyolódás a lányok körében elterjedtebb, mint a fiúknál, és az sem ritka, hogy a bántalmazott nem is ismeri, vagy nem tudja beazonosítani az elkövetőt. Ez viseli meg jobban az áldozatok lelkivilágát. A „támadók” itt sokkal agresszívabb és sokkal megalázóbb módszereket alkalmaznak: gyakran egy közös programból zárnak ki valakit, de megesik a teljes kiközösítés is. Kortársakat gyűjtenek maguk mellé, olyan tartalmú képeket vagy videókat osztanak meg róluk, ahol megalázó helyzetben veszik fel őket.

„Amikor valaki odáig jut, hogy elkövet egy ilyen agresszív tettet valamelyik osztálytársával vagy a barátjával szemben, közben ő maga is áldozattá válik” – mondja a doktornő, és hozzáteszi: – „Naponta tapasztaljuk, hogy aki korábban áldozat volt, az nagyon gyakran később elkövetővé válik, majd ismét ő lesz az áldozat. Olyan ez, mint egykor a vérbosszú volt: sose lesz vége. Dosztojevszkij tollára kívánkozna, amilyen viharok dúlnak egy-egy ilyen iskolai dráma szereplőinek lelkében.”  

Sokszor nehéz előre látni, hogy egy ártatlan, ugratásnak induló konfliktus mivé fejlődik. Nem látja a szülő, nem látja a tanár, nem látja a barát, nem veszi észre a környezet, hogy hol van az a pont, amikor eltorzul egy kiskamasz természetes személyiségfejlődése. Mindenki normálisnak tekinti, amikor a kamasz gyermeki gondolkozása próbálja lekövetni a felnőtt magatartáspéldákat, elkezd átalakulni, „mankót” keresni a felnőtt életben. Megpróbál valamilyen csoporthoz tartozni, ehhez lelki társakat keres, olyanokat, akik az ő világnézetét, világképét erősítik. Ez nem könnyű, konfliktusokkal terhelt folyamat, amelyben nem mindig tudnak megfelelően viselkedni, vagy megfelelően dönteni.

Németh Adrienn szerint ezek még nem utalnak pszichiátriai betegségekre. A kamaszkorban a személyiségfejlődés állomásai átmenetiek, de természetesen, ha valaki a saját, vagy más életét veszélyezteti, az már nem írható a normális kamaszodás számlájára. A pszichiátriai kórképek megállapításakor nagyon figyelnek arra, hogy a „betegség” szót ne nagyon használják, mert ez erősen megbélyegezheti a pszichiátriai zavarokkal küzdő pácienseket. 

Szakmájuk az elmúlt tizenöt-húsz évben nagyon sokat fejlődött, amit korábban lelki defektusnak tekintettek, az mára egy új nemzedék teljesen szokványos probléma-keresése lett. A tizenéveseknek meg kell küzdeniük a rájuk ömlő folyamatos információ-áradattal, amit az internetes világ jelent számukra. Még egy megszilárdult személyiségű felnőttnek is nehéz kiszűrni a tartalmakból, hogy mi az, ami fontos, mi az, ami nem, mi az, ami ártó, mi az, ami nem.

„Az internet használatnak hordaléka a megannyi agresszív tartalom” – mondja a pszichiáter. – „Aki az olyan típusú tartalmakat keresi, megerősítést kaphat, vagy akár feljogosítva is érezheti magát, hogy elkövessen valami hasonlót ő maga is.”

Ebből a szempontból azok a leginkább veszélyeztettek, akik mögött nem áll család, nem állnak barátok.

Vannak bizonyos figyelmeztető jelek, amelyekre a szülőknek, tanároknak, barátoknak érdemes felfigyelni, mert egy közelgő „robbanás” előjelei lehetnek. Gyanakodhatunk, ha egy kamasz huzamosabb ideig szomorú, vagy ingadozik a hangulata, mert ez a kamaszkori depresszió egyik jellemző tünete. Ha megváltozik az étvágya, ha megváltoznak az alvási szokásai, ha bűntudatot érez, mert úgy gondolja, miatta vesztek össze a barátai, őmiatta váltak el a szülők. Ő tehet minden rosszról. Ha megváltozik a koncentráció képessége, aki addig jól tanult, figyelt az órán, annak hirtelen romlanak a jegyei, vagy nincs kedve eljárni a barátaival. És a legsúlyosabb: amikor megjelennek az öngyilkossági fantáziák.

„A tanárok többsége ma már tisztában van azzal, hogy van egyszerűen csak rossz gyerek, van figyelmetlen vagy hiperaktív, impulzív vagy az indulatait nehezen kezelő gyerek. Olyan is, akiről kiderül, hogy rosszindulatú, szándékosan akar rosszat másnak. Mindezek mögött nyilván számtalan ok lehet a genetikai adottságoktól egészen a környezetig, de ilyenkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az esetleges kortárs bántalmazást sem. Ha ez áll a háttérben, mindenképpen szakember segítségét kell kérni” – mondta végezetül Németh Adrienn.