A kampány nyitánya azt mutatta: nagyot változott a hangulat, s az irány nem kedvez a Fidesznek

NVZS 2026. február 24. 07:00 2026. feb. 24. 07:00

„Az aláírásgyűjtés első napján egyértelműen Magyar Péter győzött, de nem ezt kell megnyerni, hanem majd április 12.-én a választást” – mondta Szentpéteri Nagy Richard. Ugyanakkor az alkotmányjogász, politológus szerint semmilyen összefüggés nincs a gyorsaság és a majdani eredmény között, nem ez fogja eldönteni a választást, ám mégis óriási jelentősége van annak, hogyan teljesítenek a pártok ezen a napon, ugyanis az sokat megmutat a szavazók, az ország hangulatából, az emberek lelkesedéséből, az adott párt mozgósításának az erejéből. Abból, ami szombaton történt arra kell következtetni, hogy van svung a Tisza kampányában, s ez fontos abból a szempontból is, hogy azok is ezt látják, akik még nem döntöttek arról, hova ikszelnek. A pártok, a potenciális indulók is ezzel kénytelenek szembesülni, most például ez vezetett a korábban már két választás nyert csepeli független képviselő(jelölt), Szabó Szabolcs hétfői visszalépéséhez is. Szentpéterivel arról is szót ejtettünk, megérte-e Orbánnak hazudni a számokról.

Nem Magyarországról lenne szó, ha a választási kampány startlövésére elindult ajánlásgyűjtéséből nem alakult volna ki heves adok-kapok a Tisza és a Fidesz között. Magyar Péter hívei folyamatosan töltötték fel a közösségi média felületeire a képeket, videókat arról, milyen pompásan alakul a Tisza-pultoknál a gyűjtés, nem feledkezve meg arról sem, hogy kontrasztként bemutassák a pangó Fidesz-standokat. Majd délután berobbant ebbe a „harcba” maga Orbán Viktor is, aki nemes egyszerűséggel közölte, hogy „Tiszás lebukás, fölényes fideszes győzelem. 1:0 ide...190 ezer környékén gyűjtöttünk be aláírásokat”. Majd a vezényszóra – mint a Telex összesítette –  miniszterekfideszes politikusok és a teljes kormánypárti propaganda azt harsogta, hogy Magyar Péter hazudott, amikor arról posztolt Facebookon, hogy szombaton délig már 250 ezernél is több aláírást gyűjtöttek össze. És – a Nemzeti Választási Iroda adataira hivatkozva – azt hirdették, hogy a Fidesz 196 ezer ajánlást gyűjtött össze, míg a Tisza Párt csak 110 ezret.

Mindeközben Magyar Péter ezt megelőzően arról írt, hogy „A TISZA elsőként mind a 106 helyen leadta a szükséges számú ajánlást. A Fidesz még küzd… Van, ahol elsőre nem tudtak 500 aláírást leadni. Van, ahol még egyet sem adtak le”, majd később, reagálva Orbánra és a többi fideszes hazugságra meg azt, hogy „Miután a Fidesz központban szembesültek az óriási lebőgéssel, gondolták, gyorsan behazudnak valamilyen random számot a Nemzeti Választási Irodára hivatkozva”, s idézte is az NVI válaszát a Telex vonatkozó kérdésére. Mégpedig: „arra vonatkozóan nincs és nem is lesz adat, hogy az egyes jelöltek, jelölő szervezetek pontosan hány darab ajánlást gyűjtöttek vagy adtak le”.

Egyáltalán, miért kell az ajánlások gyűjtésében is versenyezni? Ez vajon jó valakinek? Lehet-e bármire következtetni abból, ki, mennyit gyűjtött és ki a gyorsabb? Szentpéteri Nagy Richardot kérdeztük.

Semmilyen összefüggés nincs a gyorsaság és a majdani eredmény között, nem ez fog dönteni, a választást nem az ajánlások száma, hanem az dönti el, kire, hányan voksolnak április 12.-én” – szögezte le az alkotmányjogász, politológus, megjegyezve: amúgy 500 aláírást összegyűjteni nem rendkívüli teljesítmény. Ez valójában a saját aktivisták mozgósításáról szól, arról, hogy kimenjenek a terepre, az emberekhez, s elősegítsék azt, hogy a választók a szavazás napján is elmenjenek az urnákhoz. Azaz a választás már más lesz.

Ugyanakkor mégis óriás jelentősége van annak, hogyan teljesítenek a pártok az aláírásgyűjtés első napján. Merthogy az sokat megmutat a szavazók, az ország hangulatából, az emberek lelkesedéséből, az adott párt mozgósításának az erejéből. Egyben a pártok, az indulók maguk is szembesülnek a választók akaratával, aminek látható hatásai is vannak. Erre igazán jó példa a független, pártháttér nélkül induló, 2014 óta mindig megválasztott csepeli országgyűlési képviselő, Szabó Szabolcs lépése.

Szabó Szabolcs levonta a tanulságot

2014-ben és 2018-ban leverte Németh Szilárdot az országgyűlési választásokon Szabó Szabolcs, aki függetlenként a Momentum frakcióját választotta, s aki korábban bejelentette: 2026-ban ismét elindul. Ám hétfőn reggel a következőt tette ki a Facebookra: „Az aláírásgyűjtés tapasztalatai számomra azt jelzik, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnám megnyerni az országgyűlési választást a Budapest 9. OEVK-ban. Mivel nincs jelölőszervezetem, amelyiknek a listaállításhoz szüksége lenne ahhoz, hogy ott legyen a nevem a szavazólapon, ezért úgy döntöttem, hogy mégsem indulok ezen a választáson...A mostani választáson pedig mindenkit arra bíztatok, hogy szavazzon arra a jelöltre, aki meg tudja nyerni a Budapest 9. választókerületet, és akire nyugodt szívvel bízza rá a következő 4 évben Csepel, Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda sorsát.” 


Megéri-e hazudni arról, hogy milyen volt a választási kampány startja, mennyire volt eredményes, gyors stb. az aláírásgyűjtés első napja, ahogy azt a Fidesz tette, kiváltképpen, hogy mégiscsak van veszélye a lebukásnak? – kérdeztük. Szentpéteri szerint Orbán bizonyára nem hitte, hogy le fognak bukni, hiszen ahhoz az kellett, hogy a Nemzeti Választási Iroda reagáljon egy újságírói megkeresésre, ő pedig nem gondolta, hogy az NVI kiad ilyen információt. De még így is megérte Orbánnak, merthogy a cáfolat nem igazán jut el mindenkihez. „Az aláírás-startot egyértelműen Magyar Péter nyerte meg, de nem ezt kell megnyerni, hanem majd április 12.-én a választást” – szögezte le a politológus. (Amúgy az elvben független, autonóm államigazgatási szerv elnökének Orbán 2020-ban azt a Nagy Attila Mihályt jelölte, aki addig az Igazságügyi Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt – a szerk.). 

S hogy mik az első tanulságai az aláírás-gyűjtés megkezdésének? Szentpéteri nagyon beszédesnek tartja az ország minden szegletéből érkezett fényképeket, videókat, amelyek egytől egyig azt mutatták, hogy miközben a Tisza pultjainál nagyon sokan voltak, esetenként tömegek is, aközben a Fidesznél csak maximum pár érdeklődő lézengett, s más pártok pultjainál is hasonló volt a helyzet. „Nem is láttunk más képeket, pedig lehetett volna olyan pillanatokat bemutatni – akár csak manipulációs céllal is –, amikor éppen a Fidesz előtt voltak sokan, s Tisza előtt lézengtek csak, de láthatóan ilyet nem találtak” – állapította meg. 

Abból, ami szombaton történt, arra kell következtetni, hogy van svung a Tisza kampányában, s ez fontos abból a szempontból is, hogy azok szintén ezt látják, akik még nem döntöttek arról, hova ikszelnek” – mondta. Azokból a képekből, amiket láttunk, azt a következtetést lehet levonni, hogy ciki fideszesnek lenni, ciki odamenni narancssárga pulthoz, s előtte időt tölteni – ezzel ellentétben divatos és korántsem szégyen, sőt, a Tisza pultjánál ácsorogni, beszélgetni másokkal, s aláírni, „ez nagy hangulat-változást mutat országszerte, aminek az iránya messze nem kedvez a Fidesznek”.

Feltűnő volt az is, hogy Magyar Péter stílusa, szinte varázsütésre megváltozott: az eddig heves, nem egyszer akár indulatos politikus gyakran tett cinikus megjegyzéseket ellenfeleire, és gyakran fenyegette meg börtönnel, vagyonelkobzással stb. az ország bizonyos vezetőit, a NER-es oligarchákat – ám szombat óta más a stílusa, más a hangneme. Azóta nyugodt, megfontolt, már-már kimért szavakkal és stílusban fordul az emberekhez, akár a beszédeit, akár sajtótájékoztatóit vesszük. Ez valóban így van, tényleg végbement egyfajta váltás? – kérdeztük. Szentpéteri szerint érthető és könnyen magyarázható a változás. Szombaton ugyanis ténylegesen is elindult a választási kampány, attól a perctől kezdve Magyar Péter már egy miniszterelnök-jelölt. A saját szavazóit már maga mögé gyűjtötte, most nem a radikális hang kell tőle, hanem a Fidesztől kell elhozni a szavazatokat. Ehhez pedig miniszterelnöknek alkalmasnak kell megmutatkoznia, a nyugodt erőt kell felmutatnia. „Az mindenesetre nagyon jó, hogy végre ismét van alternatíva a szavazók számára: hiszen a rendszerváltás óta csak 1990-ben és 1994-ben volt ilyenre példa, azóta mindig arról döntöttünk, hogy Orbán Viktor legyen vagy sem” – szögezte le. 

Interjú Szentpéteri Nagy Richarddal a KlikkTV Mélyvíz című műsorának 2025. november 19-i adásában: