A kis benzinkutak várják az ígért támogatást a kormánytól
|
2022. augusztus 28. 15:45
2022. aug. 28. 15:45
A kormány a kis benzinkutak további megsegítésére 18,5 milliárd forintot különített el – ezt néhány nappal ezelőtt jelentették be. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint azonban ebből még egy forintot sem láttak a kis kutak.
Egri Gábor az ATV Híradójának azt mondta: ráadásul az árstop mellett más nehézséggel is meg kell küzdeniük, ugyanis mind a gáz, mind az áram ára olyan mértékben növekedett meg a benzinkutak, illetve a KKV-szektor számára, hogy nagyon sok ember vesztheti el nagyon rövid időn belül a munkahelyét.
Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője szerint a kereslet – főleg a benzin esetében – csökken a nyári szabadságok végéhez közeledve, a forgalom egy része pedig visszatér a fővárosi kutakra, az üzemanyaghiány továbbra is fennáll.
„Az elmúlt napokban azt a tájékoztatást kapták a magánbenzinkutak a Moltól, hogy tovább csökkentik a számukra adható üzemanyag mennyiségét, a korábbi 50 százalékos kiszolgálást a benzin esetében 35 százalékra mérséklik”.