A kormány cáfolja a Nők 43+ bevezetését

HírKlikk 2024. október 6. 11:20 2024. okt. 6. 11:20

Hiába reppent fel a hír, kacsának bizonyult, hogy a kormány átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő Nők 40-et. A nagyon gyorsan cáfolt hír arról szólt, hogy már januártól jöhet a Nők 43+.

A G7 vette elő az elmúlt hét második felének egyik felröppent hírét, mégpedig abból a apropóból, hogy azt a Pénzügyminisztérium cáfolta. Mint a portál emlékeztet rá, csütörtökön a kormány szándékaival kapcsolatban általában elég jól értesült Magyar Nemzet (egyébként már elérhetetlen – a szerk.cikkét több portál is szemlézte, hírt adva arról, hogy Nők 43+ néven jövőre vezethetik be a 2011-ben bevezetett Nők 40 új változatát. Ennek nyomán az terjedt el a szemlékben a kormányzati tervekről, hogy a szakmunkásképzésben és a felsőoktatásban eltöltött, egyébként szolgálati időként elismerhető éveket a Nők 40-re való jogosultság meghatározásakor nem vennék figyelembe. Holott – írja a portál – ezeket már jelenleg sem veszik figyelembe a Nők 40 jogosultságának a meghatározásakor. 

„Az értesülés kacsa. A nyugdíjrendszer stabilan és fenntarthatóan működik, a következő 10-15 évben nem indokolt a megváltoztatása. Következésképpen a ’Nők 40’ programot érintő változtatás sem szerepel a kormány napirendjén” – írta a G7 megkeresésére a Pénzügyminisztérium.

Mint ismert, a kormány vállalta az Európai  felé, hogy 2025 tavaszáig megreformálja a magyar nyugdíjrendszert, és ennek keretén belül az OECD készített egy szakértői jelentést, amelyben javaslatokat is megfogalmaztak a rendszer átalakítására. A javaslatok között szerepelt a nyugdíjkorhatár emelése, a 13. havi nyugdíj korlátozása, járulékemelés és az előrehozott csökkentett nyugdíj visszavezetése mellett a Nők 40 szigorítása is. Ugyanakkor a kormány közölte, hogy nem ért egyet az Európai Bizottság „nyomására” felkért szakértő javaslatokkal, és nem terveznek változtatást a nyugdíjrendszerben. (Erről a Hírklikk interjút készített Barát Gáborral, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetőjével – a szerk.)

Ugyanakkor a G7 megjegyzi, hogy rendszerszintű változást a kormány nem tervez, de ideiglenes jelleggel belenyúlnak a nyugdíjrendszerbe: egy hétfői bejelentés alapján jövőre az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő megtakarításokat lakáscélokra is lehet majd fordítani.

Az Európai Bizottság felé tett vállalások alapján amúgy a nyugdíjrendszert módosító jogszabálynak 2025. március 31-ig kellene hatályba lépnie, a kormány nyilatkozatai alapján ez azonban várhatóan nem fog megvalósulni.

Forrás: G7


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom